Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

10 év, 4 kontinens, 20 ország, 400 település, közel 300 lovas és 100 kishuszár. Ezek a számok írják le Magyarország legnagyobb lovas eseményét, a Nemzeti Vágtát, amelynek megrendezése mára hagyománnyá vált. Idén 11. alkalommal indul útjára a nagyszabású rendezvénysorozat.

11. alkalommal indul útjára a nagyszabású rendezvénysorozat, a korábbi évekhez hasonlóan előfutamokkal. Idén május 1-jén, Sarkadon rendezik meg az első vidéki elővágtát, míg a döntőre szeptember 14-16. között kerül sor, így közel 5 hónapon keresztül szurkolhat a közönség a Nemzeti Vágta futamain. Ahogyan az összes elővágtán, úgy a békés megyei városban is 12 lovas mérkőzik meg egymással. Az előfutamok három legjobbja és a rendező település lovasa pedig majd a budapesti döntőn bizonyíthat, amelyet újra a Hősök terén rendeznek meg.

A 10 év alatt 4 kontinensről – Ázsia, Afrika, Amerika és Európa – több mint 20 ország lovasai mérték össze tudásukat a nemzetközi futamon, amely idén sem marad ki a programok közül. A szervezők célja nem csak a korábban már résztvevő országok megtartása, hanem annak elérése is, hogy ebben az évben már az összes földrész képviseltesse magát a Nemzeti Vágtán. A fiatal tehetségek sem maradnak ki, a korábbi évek nagy sikerének köszönhetően újra megrendezik a Kishuszár Vágtát, amelyen ezidáig 100 gyermek vett részt. A Vágta futamait minden évben nagy érdeklődés kíséri a határon túli magyarság körében, ezért ebben az évben is a 17 elővágtából 4-et határon túl tartanak.

„Nagy öröm számunkra, hogy a Nemzeti Vágtának ekkora hagyománya van, és immáron 11 éve állandó programja nem csak Magyarországnak, hanem a határon túli magyarságnak is. Mivel évről évre nagy érdeklődés kíséri a nemzetközi futamot, ezért a Vágta kitűnő lehetőség arra, hogy az ide látogató külföldi résztvevőknek, érdeklődőknek egy olyan komoly lovas hagyományokkal bíró ország képét mutassuk, ami egyben nagyszerű turisztikai úti cél is. A huszárság motívuma minden évben erőteljesen jelen van, amivel egy sok évszázados hagyomány előtt szeretnénk tisztelegni. A Nemzeti Vágta felületein folyamatosan beszámolunk a versenyt rendező településekről, illetve az Andrássy úton  berendezzük a Vágta Korzót, ahol bemutatkozhatnak a fővárosi döntőbe bejutott városok és falvak. Úgy gondolom, mindez kitűnő lehetőség a számukra, hogy megismertessék a helyi értékeiket, kultúrájukat minden látogatóval." – mondta Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta Elnöke.

A Nemzeti Vágta 2016-ban rangos elismerést nyert: a Budapest Turizmusáért Díj megszerzésével azon fesztiválok közé került, amelyek segítenek növelni a magyar főváros vonzerejét és népszerűségét.​

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.