Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

 

Magyarországon több ezer masszőr dolgozik a szakma különböző területein. Mégis ritkán gondolunk bele, mennyit adnak a világnak.

Sokan gyógyítanak, rehabilitálnak, segítik a sportolók felkészülését, de olyan is akad köztük, aki sikerrel kezel meddőségi problémákat. Itt az ideje, hogy méltóképp tisztelegjünk a munkájuk előtt!

A masszőrök talpra állítanak olyan embereket, akiknek mozgásszervi nehézségeik vannak, együttműködnek az orvosokkal, gyógytornászokkal. Fontos szerepük van a prevencióban és az általános közérzet javításban, stresszoldásban is.Masszőrhöz járni ráadásul ma már nem luxus. Önmaguknak teszünk jót ezzel, hiszen egy jó masszázs kikapcsol, ellazít, oldja a felgyülemlett feszültséget, tehát mindenkinek jót tesz, akinél orvosilag nem ellenjavallt az alkalmazása. Nagy szolgálatot tehet azoknak is, akik ülő munkát végeznek, vagy éppen ellenkezőleg, jelentős fizikai megterhelésnek vannak kitéve a napjaik során.
A szakértelem mellett a masszőröknél is rendkívül sokat számít a vendéggel való kapcsolatteremtés, kommunikáció, a meghitt hangulat kialakítása. Sokunknak van kedvenc masszőrje, akivel közeli viszonyt ápol. Míg azonban az egészségügyi dolgozóknak óriási tisztelettel adózunk, és a szépségiparban is számos vendég dicséri a számára jól bevált szakembereket, a masszőrök munkájáról kevesebbet hallani.

Szavazattal ismerhetjük el a kedvenc masszőrünket

Ezen változtatna egy hiánypótló kezdeményezés, Az év masszőre verseny, amely egyúttal a szakma előtti tisztelgés is. Korondán Gábor, márkamenedzser hangsúlyozza: hiszik és tudják, hogy a masszőrök tevékenysége nem csak munka, hanem sokkal több annál. “Masszőrnek lenni ugyan elismert szakma ma Magyarországon, mégis úgy érezzük, lehetne még elismertebb. Kezdeményezésünk célja, hogy megmutassák magukat hazánk masszőrei. Hogy láthassuk őket arccal, névvel, legyenek büszkék arra a csodára, ami a kezükben rejlik” - mondja.
A cég magára vállalta a feladatot, hogy bemutassa a masszőröket, saját közösségi médiafelületeit használva erre a célra. Az “Év Masszőre” díjra a szakemberek egy, a szalonjukban vagy a masszázságyuk mellett készült, saját fotóval pályázhatnak. Ezután kezdődhet a lájkvadászat, amely során a szakemberek felkérhetik barátaikat, ismerőseiket, hogy lájkolják a fényképüket. Bár a kliensek direktben nem nevezhetik a masszőrüket, felhívhatják a figyelmét a kezdeményezésre, és szavazhatnak is rá. Amennyiben sok kedves és elégedett ügyféllel rendelkezik a masszőr, máris van kiket mozgósítani a siker érdekében.

Az Év Masszőre díj női és férfi kategóriában is elnyerhető: sokan kimondottan az egyik, vagy másik nemű masszőrhöz mennek szívesen, így a szervezők szerettek volna egyenlő esélyeket teremteni. A férfi masszőröket kiemelten bátorítják: mutassák meg magukat, hiszen ez a szakma nem csak a hölgyeké!

"A két díjazott nyereménye a 2022-es évre elegendő masszázsolaj és masszázskrém lesz, így köszönve meg a kiváló munkát. Emellett egy teljesen egyedileg készített trófeát kapnak a nyertesek, és egy marketing célokra használható plecsnit is, amellyel ebben az esztendőben az év masszőreként hivatkozhatnak magukra".

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.