Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

​Júliustól októberig városszerte több közlekedésbiztonsági mintaprojektet valósít meg a Főváros az érintett kerületekkel együttműködve, az ott élők és ott közlekedők bevonásával. Szeptember végéig, hétvégente a gyalogosoké és a bicikliseké a rakpart; egyes forgalmas, lakóterületen átvezető út sebességhatára csökken, és több helyen forgalomcsillapított zónákat jelölnek ki a belvárosban.

 

Budapest egyik legnagyobb kihívása a romló életminőség, melynek okai többek között a kevés zöldterület, a balesetveszélyes közlekedés, valamint a megnövekedett autós forgalom miatt állandósult dugók és egyre romló levegőminőség. A városi életminőség problémáit igazolja, hogy Budapest belső kerületeiből az elmúlt 30 évben több mint 100.000 ember költözött el. Balogh Samu várostervező, kabinetfőnök szerint meg kell törni azt az ördögi kört, amit az okoz, hogy nem jó a belvárosban lakni a nagy forgalom és a zaj miatt, ezért sokan kiköltöznek az agglomerációba, ahonnan autóval jönnek vissza dolgozni a városba, még nagyobb forgalmat okozva.

A Főváros vezetése éppen ezért elkötelezett amellett, hogy összehangolt intézkedésekkel megfordítsa a negatív trendet, és érdemben javítsa Budapest élhetőségét. A kabinetfőnök a Városházán szervezett háttérbeszélgetésen hangsúlyozta, hogy ezt a célt budapestiekkel együttműködve kívánja a városvezetés megvalósítani, mely érdekében például széleskörű szakmai és társadalmi bevonással zajlik a 2027-ig szóló Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) tervezése.

A jövőtervezéssel párhuzamosan a Főváros még tavasszal döntött arról, hogy az egyik legjelentősebb kihívás, a közlekedésbiztonság növelése és a forgalomcsillapítás érdekében átfogó intézkedéscsomagot készít. A tervezés részeként a kerületekkel együttműködve, Budapest különböző területeinek sajátosságaihoz igazodva, kisebb területeken valósulnak meg mintaprojektek július és október között. A mintaprojekteket az érintett lakosságot és a területet használókat megszólító, széles körű társadalmi egyeztetés kísér a https://kozossegitervezes.budapest.hu/ oldalon. A mintaprojekteket október végéig lehet majd véleményezni, melyeket a BKK felhasznál az év végéig elkészülő közlekedésbiztonsági terv kialakításánál. E több lépcsős közös munka eredményei alapján a további intézkedések 2021 folyamán, ütemezetten vezethetők majd be.

Az V. kerületben a Szabadság térnél már életbe léptek a változtatások, amelyek lényege, hogy a Honvéd utcából a Nádor utca fele nem lehet végighajtani a kerületen. Ennek az a célja, hogy az átmenő forgalom ne a kis utcákban, hanem a Bajcsy-Zsilinszky úton bonyolódjon.

Az augusztus elején induló mintaprojektekkel kapcsolatban Soproni Tamás, Terézváros polgármestere elmondta, szoros az együttműködés Erzsébetvárossal, hiszen a két kerület több fontos utcán is osztozik, a kerülethatárok nem akadályozhatják az átfogó koncepciók megvalósítását. Emellett már készülnek az Andrássy út egy szakaszán a szervizutak augusztusi lezárására, ahol kulturális programok lesznek, a későbbiek során egy szélesebb járda és megújult zöldfelületek kaphatnak helyet.

Az első mintaprojektek között szerepel Belső-Erzsébetváros forgalomcsillapítása is, amelynek célja Niedermüller Péter polgármester szerint, hogy az autósok ne használják a kerület szűk utcáit kerülőútnak, és minél kevesebb közterületet foglaljanak el parkoló autók, hogy helyükön több zöldfelület és több hely legyen a gyalogosoknak. Sétálóutcává válhat a Kazinczy utca Király utca és Dohány utca közötti szakasza, valamint a Király utca Károly körúti vége is.

Belső-Ferencvárosban szintén az átmenőforgalom okoz problémát a helyi lakosoknak, itt az átmenőforgalom elől történő lezárás már is beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a helyi lakosoknak gyalogos felületekből több, zajból pedig kevesebb jutott. Reiner Roland, Ferencváros alpolgármesterének beszámolója szerint a Bakáts tér két rövidebb oldalának tesztjelleggel való lezárása egy TÉR_KÖZ pályázat megvalósítását készíti elő, amelynek során a téren kevesebb beton és több zöldfelület lesz. 

A mostani mintaprojektek között szerepel a Szentendrei út és az Üllői út egy-egy rövidebb, lakóterületen átmenő szakaszának zaj- és légszennyezettség csökkentése is, azzal, hogy a megengedett sebességhatár 50 km/h-ra csökken. Béres András III. kerületi alpolgármester szerint a környéken élők már régóta szeretnék, ha csökkenne a Szentendrei út közelében

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.