Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

image

November 4-től két új, sajátos buszjáratot vezet be a BKK és a BKV. Aranyhegyen és részben Ürömhegyen új mikrobuszjárat indul iránybuszként, 219-es jelzéssel, a Csúcshegyen pedig a 260-as csuklós busz hosszabbítja meg a jelenlegi vonalát, ha az utasok úgy kívánják.

A 219-es iránybusz és a 260-as csak részben iránybusz kezdetben tesztüzemben közlekedik. A BKK azzal indokolja bevezetésüket, hogy az Aranyhegyen és a Csúcshegyen lakók már régebb óta szeretnének tömegközlekedést a térségben, hogy ne kelljen kilométernyi sétát tenniük az első megállóig.

A csúcshegyi terület tömegközlekedésbe történő bekapcsolására a jelenleg is közlekedő 260-as autóbusz vonalát hosszabbítják meg Harsánylejtő Kertvárosig. Ez a járat közvetlen kapcsolatot teremt a Nagykörúttal és az M2-es metróvonallal. A tesztüzemben az autóbuszok csak abban az esetben teszik meg a kertvárosig tartó új vonalszakaszt, ha az utazási igényt előzetesen jelezték, akár telefonon, akár a buszon utazók az autóbuszvezetőnél. A mai csuklós autóbuszoknak belefér a menetrendjébe a néhány perces többletút.

Az Aranyhegy és részben az Ürömhegy tömegközlekedésbe történő bevonására új járatot indítanak 219-es jelzéssel, reflektálva a térségben lakók igényére. Az aranyhegyi úthálózat nagyobb méretű járművek rendszeres közlekedtetésére alkalmatlan, így mindenképpen kisebb méretű, az úthálózat sajátosságaihoz és a várható utazási igényekhez jobban igazodó jármű kellett ezért ott mikrobuszok járnak majd.

A 219-es autóbuszjárat teljesen új sajátosságokkal rendelkező eleme lesz a főváros tömegközlekedésének, hiszen az útvonala sem lesz állandó, és az utasok sem a megszokott, kiépített megállóhelyeken szállhatnak fel. Ez a közlekedési mód rendkívül rugalmas, a járatok csak előzetes igénybejelentés esetén közlekednek majd és csak azt a vonalszakaszt érintik, ahonnan tényleges utazási igényt jelentettek be a diszpécserközpontba.

A iránybusz közlekedési mód nem teljesen ismeretlen a fővárosban, hiszen a 937-es éjszakai autóbuszjárat közel tíz éve működik ilyen módon, a nappali közlekedésben ugyanakkor ez lesz a rendszer bemutatkozása. 

Index

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.