Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Jelentős fejlesztés előtt áll a fővárosi Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében 26,6 milliárd forint jut a beruházásokra - mondta el Kocsis Máté, a Fidesz budapesti elnöke, Józsefváros polgármestere szerdán, az intézményben tartott sajtótájékoztatón.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta, 2010 óta kétszáz olyan fejlesztés valósult meg, amire az előző kormányok idején nem volt mód, lehetőség és szándék. Ismertetése szerint 2010 óta 77 kórházat, 54 rendelőintézetet és 104 mentőállomást újított fel a kormány, és 23 új rendelőintézetet és 31 mentőállomást épített.
Az EBP-re szánt kormányzati forrás nagymértékben növelni fogja a fővárosiak és az agglomerációban élők egészségbiztonságát - fogalmazott a politikus. Mint mondta, a tavalyi költségvetésben is már 40 milliárd forintot biztosított a kormány erre a célra. Ebből 21,7 milliárd forintot költenek orvostechnológiai beruházásokra, 18,3 milliárdot pedig az építészeti tervezés megkezdésére - tette hozzá.
Kocsis Máté egyben bejelentette, hogy a józsefvárosi önkormányzat saját forrásból egy új, orvosi ügyeletet ellátó autót adományozott a kórház számára.
Nagy Anikó, a gyermekkórház főigazgatója azt mondta, az elkövetkező évtizedeket meghatározó fejlesztés indulhat el az intézményben, és a beruházások révén olyan gyermekgyógyászati szakmakoncentráció és épületfejlesztés fog történni, ami egyedülálló lesz Európában.
A főigazgató beszámolt arról, hogy a fejlesztések révén két új tömb épül a kórház területén. Az egyik egy 23 ezer négyzetméteres belgyógyászati, a másik pedig a gyermekpszichiátriai és gyermekaddiktológiai ellátást szolgálja majd országos szinten. Ezen kívül kialakítanak egy diagnosztikai laboratóriumot korszerű MR-berendezéssel - ismertette Nagy Anikó.
Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár azt mondta, az elkövetkező 8-10 évben több mint 700 milliárd forint jut a főváros és Pest megye egészségügyi fejlesztésére.
Mint mondta, az előző uniós ciklusban 500 milliárd forint jutott az egészségügy megújítására, de ezen forrás nagy részét vidéken lehetett csak elkölteni, így a központi régió - Budapesti és Pest megye - fejlesztésére nem költhetett a kormány.
Az államtitkár jelezte, a gyermekellátás területén három "centrumkórház" lesz: a Bethesda Gyermekkórház, a Heim Pál gyermekkórház és a XI. kerületi Dobogón felépülő új kórházban is lesz gyermekellátás.
Ezekből is látszik - mondta -, hogy a kormány komolyan gondolja az egészségügy fejlesztését, hiszen mind a múltban, mind a jövőben "erős döntések köteleznek minket".

 

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.