Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

image

A megjelent sajtóhírek nyomán tisztázni kívánjuk a különbséget a nemrég elfogadott taxirendelet értelmében személytaxi-szolgáltatást nyújtó társaságok és azon szolgáltatók között, amelyeket a cikk félreérthető módon „luxustaxiknak” nevez, és amelyek valójában valamely vállalkozás – hotel, egyéb gazdasági társaság stb. – számára és megbízásából végeznek gépkocsival személyszállítási szolgáltatást.

Alábbiakról a taxis érdekképviseleti szervezeteket a legutóbbi széles körű egyeztetésen Tarlós István főpolgármester részletesen tájékoztatta szeptember elején.

A főpolgármester által elmondottak lényege, hogy aki az „elit taxisok” közül taxizni is akar, és nem csak szállodai szolgáltatást ellátni, arra vonatkozik a taxirendelet minden eleme, beleértve a jármű színét is.A 2013. szeptember 1-jén életbe lépett taxirendelet pontról pontra meghatározza, hogy a személytaxi-szolgáltatást nyújtó társaságok milyen tarifával szállíthatnak utasokat, és autóiknak milyen külső-belső paramétereknek kell megfelelniük. Ezekről a feltételekről a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) is beszámoltrészletesen, több alkalommal. Röviden összefoglalva a lényeget: a budapesti taxik szeptember 1-je óta egyetlen, meghatározott hatósági viteldíj (450/280/70) alkalmazásával, csak a tarifatáblázat előírt módon jól látható feltüntetésével szolgáltathatnak. 2014. szeptember 1-jéig fokozatosan, az engedélyek megújításának üteme szerint ezen felül minden taxi gépkocsinak sárgának kell lennie és mindegyikben lesz lehetőség bankkártyás fizetésre, tilos lesz a dohányzás, az autóknak működő klímaberendezéssel, téligumival kell rendelkezniük, valamint a rendelet csökkentett értékű károsanyag-kibocsátást is előír. A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatósága, a Budapesti Közlekedési Központ, valamint Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Felügyelősége a rendelet hatályba lépése óta folyamatosan ellenőrzi és ellenőrizni is fogja, hogy a szolgáltató társaságok és maguk a taxik megfelelnek-e a rendeletben előírtaknak.

Arra ugyanakkor, hogy egy személyszállító társaság tetszőleges áron sofőrrel végzett személyszállítási szolgálatot adjon valamely intézménynek – hotelnek, egyéb gazdasági társaságnak stb. – továbbra is lehetőség van, ugyanakkor ez a szolgáltatás semmilyen módon nem összetévesztendő, és nem is összetéveszthető a taxikkal, hiszen az ilyen szolgálatok autói:

nem használhatják a TAXI jelzést;az utcán bárki által nem leinthetőek és nem használhatják a taxiállomásokat sem;azokban a járművekben nem lehet taxaméter, azaz taxióra;nem kötelezően sárga színűek, valamint nem használhatják a többi, rendeletben meghatározott, taxiknak kötelező arculati elemet, tehát nem tévesztik meg a taxival közlekedni kívánó utasokat;szolgáltatásuk csak az adott intézmény által meghatározott módon, a szolgáltatóval kötött megállapodás alapján vehető igénybe.

Tehát: a szállodák előtt a hotelek vendégeit szállító speciális szállítószolgálatok továbbra is működhetnek fekete autókkal, de ez esetben azok az autók nem lehetnek a továbbiakban taxik, rájuk nem vonatkozik a taxirendelet, leintésre nem állhatnak meg, taxiállomáson utast nem vehetnek fel. Az itt felsorolt feltételek alapján annak a járműtulajdonosnak vagy társaságnak, amely eddig taxiszolgáltatást nyújtott, döntenie kell: vagy taxiként, a jogszabály minden pontját betartva, sárga színnel és fix tarifát alkalmazva, vagy egy speciális személyszállítási szolgáltatóként, a fent leírtak szerint működik a továbbiakban. Mindez ugyanúgy vonatkozik az Index cikkében nevesített szolgáltató cégre, mint bármilyen más, személyszállítással foglalkozó személyre, társaságra.

Fővárosi Önkormányzat

Budapesti Közlekedési Központ

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.