Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A tervezettnél korábban elkészültek az 1-es villamos vonalán zajló vágányfelújítás első szakaszával, ezért a vártnál hamarabb elkezdődik a jelenleginél kisebb lezárásokkal járó második üteme. 2018. július 22-től (vasárnaptól) várhatóan a nyári iskolai szünet végéig az 1-es villamos Óbuda felől egészen a Népligetig, Kelenföld felől pedig továbbra is a Közvágóhídig jár. A forgalomkorlátozás ideje alatt Kelenföld vasútállomástól a Népligetig a meghosszabbított útvonalú 103V jelzésű busszal utazhatnak, a Népliget és az Infopark között pedig 153V számjelzéssel indul ideiglenes járat. Ebben az időszakban változatlanul meghosszabbított útvonalon, a Népligetig jár a 153-as autóbusz. A BKK továbbra is javasolja a megszokottnál sűrűbben közlekedő M3-as és M4-es metró, valamint a 2-es villamos használatát. A közúton közlekedők számára július 22-ig, vasárnapig több, a Vajda Péter utca és a Hős utca környékén jelenleg érvényben lévő korlátozás megszűnik, 23-a, hétfő reggelre pedig a Könyves Kálmán körút Elnök utca és Kerepesi út közötti szakaszán ismét valamennyi forgalmi sáv rendelkezésre áll. Az Elnök utca és a Mester utca közötti szakaszon továbbra is megmaradnak a forgalomkorlátozások.

Közösségi közlekedés az 1-es villamos vonalán

Július 22-től (vasárnaptól) várhatóan augusztus végéig az 1-es villamos a Bécsi út / Vörösvári út végállomás felől a Népliget M megállóhelyig, a Fehérvári út / Etele út végállomás felől pedig továbbra is a Közvágóhíd H megállóhelyig visz utasokat. A villamosok által nem érintett, Közvágóhíd H és Népliget M közötti szakaszon autóbuszokkal utazhatnak; a kényszerű átszállás elkerülésére a BKK a jellemző utazási irányokba, illetve irányok felől több alternatívát is kínál: a Népliget és a Közvágóhíd között utazók a villamos helyett a 103V, a 153-as és a 153V jelzésű buszokkal utazhatnak.

  • Kelenföld vasútállomás M és a Népliget M között meghosszabbított útvonalon közlekedik a 103-as busz, 103V jelzéssel. Útvonala és megállóhelyei a BKK FUTÁR térképes felületén hamarosan nyomon követhetők lesznek.

  • A Népliget M és az Infopark között 153V jelzéssel indul ideiglenes buszjárat, emellett továbbra is meghosszabbított útvonalon, a Népligetig jár a 153-as busz.

  • Az autóbuszokra a Népligetnél a jelenlegi pótlóbusz megállóban, a Közvágóhídnál pedig – a Soroksári úti megálló helyett – a Rákóczi hídon, a villamosmegállóhelyi peron melletti buszmegállókban lehet felszállni.

Nem változik az 51A villamos közlekedése: a járat augusztus végéig továbbra is módosított útvonalon, az 51-es villamos vonalán a Mester utca / Ferenc körút és a Koppány utca között közlekedik.

Várhatóan augusztus 10-ig (péntekig) az M3-as metrópótló busz módosított útvonala is megmarad: a Kőbánya-Kispest felé tartó metrópótló buszokra a Nagyvárad tér és Népliget megállóhelyen az éjszakai buszok megállóiban lehet felszállni. A belváros felé tartó metrópótló buszok útvonala továbbra sem változik.

Alternatív utazási javaslatok

Az 1-es villamosvonal felújítása alatt a pótlás miatt megnövekedő menetidővel kell számolni. Ezért a BKK több alternatívát is kínál a fővárosban közlekedőknek: 

  • Dél-Buda és a dél-pesti, valamint újpesti térség közötti eljutási lehetőségek javítása érdekében az M3-as és az M4-es vonalon a felújítás teljes ideje alatt a megszokottnál sűrűbben közlekedik a metró. Továbbra is sűrűbb menetrend szerint közlekedik a 2-es villamos, amely az 1-es villamos pótlásakor is alternatív utazási lehetőséget kínál.

  • Aki az Infopark környéke és Dél-Pest, illetve a Népliget között utazik, annak érdemes a meghosszabbított útvonalú 153-as buszt, vagy az új 153V jelzésű járatot választania: a felújítás ideje alatt a 153-as buszjárat az Infoparktól a Népliget M megállóhelyig változatlanul közlekedik a Könyves Kálmán körúton keresztül.

  • Dél-Buda és a Népliget között utazóknak a meghosszabbított útvonalon közlekedő 103V autóbusz átszállásmentes utazási lehetőséget kínál.

  • Kelenföld térségéből a Népligetbe, illetve Kőbánya-Kispest irányába utazóknak a sűrűbben közlekedő M4-es és az M3-as metrót is érdemes választani, a két vonal között a Kálvin téren átszállva.

  • Kelenföld térségéből a Puskás Ferenc Stadion környékére, illetve Zuglóba utazóknak az M4-es és az M2-es metró igénybevétele ajánlott, a Keleti pályaudvar M megállóhelyen történő átszállással.

  • Az

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.