Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Tisztelt Miniszterelnök Úr!Hazánk óriási erőpróba előtt áll. Egyszerre kell megküzdenünk a koronavírus-járvánnyal és a nyomában kialakuló drámai mértékű gazdasági válsággal.

Ilyen helyzetben, a pártpolitikai vitáktól függetlenül, mindenkinek kutya kötelessége kivenni a részét a védekezésből, és keresni a megoldást a gazdasági bajaink mérséklésére.

Szerencsére a bajban nem vagyunk egyedül. Sem Magyarország, sem pedig a magyar kormány. Ahogy eddig, úgy a jövőben is minden magyar önkormányzat – pártállástól és településmérettől függetlenül – minden erejével segíti a járványügyi védekezést. Így tett a Fővárosi Önkormányzat is, amely védőeszközök beszerzésével, intenzív tesztelési program működtetésével állami járványügyi feladatokat vett át, és számos esetben maga hozott meg olyan szabályokat – például a maszkviseléssel kapcsolatban – amelyre a kormány csak később szánta rá magát. A budapestiek tiszteletreméltó együttműködése mellett talán ez is közrejátszott abban, hogy a napi megbetegedések aránya a fővárosban november 6-a óta stagnál és – bár természetesen az emberéletet nem lehet pusztán statisztika, és továbbra is elviselhetetlenül sok életet követel a járvány Budapesten is – a 100 ezer lakosra jutó halálozási adatokban a fővárosban már jobb a helyzet, mint az ország egészében.

De Magyarország és a magyar kormány az önkormányzatok mellett számíthat az Európai Unió segítségére is. Magyarország számára óriási lehetőség, hogy az EU helyreállítási programja az elkövetkező három évben hatalmas, 2800 milliárd forintnyi támogatást adna a magyar gazdaság gyors talpra állításához.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Felfoghatatlan és elfogadhatatlan, hogy ebben a helyzetben Ön egyszerre indít háborút a járvány és a gazdasági válság kezelése szempontjából kulcsfontosságú két szövetségese, a magyar önkormányzatok és az Európai Unió ellen. Ahelyett, hogy a partnerség erősítése révén megsokszorozná a védekezéshez, az életek és egzisztenciák megvédéséhez szükséges erőt, Ön lemondani készül a magyar embereknek járó európai támogatásról, és kicsinyes sarcpolitikával csődveszélybe sodorja az önkormányzatokat. Káros és rövidlátó politika ez, amely a kicsinyes hatalmi érdekeket az ország egészének érdekei elé sorolja.

A járvány idején a kormány sorra hozta az önkormányzatokat pénzügyileg ellehetetlenítő döntéseit. A válság miatt a Fővárosi Önkormányzat bevételei több mint 20 százalékkal estek vissza, amely a sokszorosa annak az adókiesésnek, amely a központi költségvetést érintette. Ebben a helyzetben joggal várhatnák el, hogy a kormány mutat szolidaritást a főváros felé, de ennek az ellenkezője történt, a kormány a főváros kivéreztetésébe fogott. A három és félszeresére emelték a város által befizetendő adót, az úgynevezett szolidaritási hozzájárulást. A parlament minap meghozott döntése több mint a négyszeresére emelte Magyarország legnagyobb ivóvízszolgáltatója, a Fővárosi Vízművek közműadóját, az állami kukaholding pedig – jogszabályellenes módon – továbbra sem fizeti ki az FKF-nek a budapestiek által befizetett szemétdíj egyötödét. És ha ez mind nem lenne elég, jön Parragh László, aki nyilvánvalóan az Ön felbujtására az iparűzési adó további elvonásáról, az önkormányzatok bevételeinek megnyirbálásáról ötletel.

Miniszterelnök Úr!

Ön a válságkezelésre hivatkozva von el forrásokat az önkormányzatoktól, de az Európai Unió válságkezelő támogatásától megfosztani készül a magyar embereket. Pedig ami az önkormányzatok számára élet-halál kérdés, az csak „filléres tétel” az EU helyreállítási alapjához képest: Ön 25 milliárdért bedöntené a fővárosi közszolgáltatásokat, de lemondana 2800 milliárdról.

Ön a nemzeti szuverenitásra hivatkozva akadályozza, hogy Magyarország és a többi tagállam hozzájusson az Európai Unió segítségéhez, de közben semmibe veszi a közvetlen demokratikus felhatalmazással rendelkező magyar önkormányzatok szuverenitását.

Miniszterelnök úr!

Ne az önkormányzatok zsebében turkáljon, hanem csapjon a tenyerünkbe, fogadja el a partnerségüket az ország érdekében, a járvány és a gazdasági válság sikeres kezelése érdekében. Ne a magyar települések és az országnak segítséget kínáló Európai Unió ellen küzdjön, hanem tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az európai támogatások mielőbb eljussanak azokhoz, akiket megilletnek: a magyar emberekhez.

A járvány és a válság okozta helyzet súlyossága felelős

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

Forrás: budapest.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.