Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

imageimage

Legalább két hónapig nem mehetnek vissza a lakók a tűzvész martalékává vált Andrássy út 83-85. alatti palotába - jelentette tudósítónk a ma délutáni lakógyűlésről, amit az evakuált lakók menedékén tartottak. Ma kapnak 5-10 percet.

A Derkovits Gyula Általános Iskolában lévő iskolában kijelölt menedékhelyen a kedden leégett Andrássy út 83-85. száz lakója gyűlt össze, hogy a sajtó kizárásával meghallgassák Óvári Gyula alpolgármester tájékoztatását.

Ma csupán 5-10 percet kapnak arra hogy a legfontosabb értékeiket, irataikat, papírjaikat, telefontöltőiket összeszedjék, hiszen még most is 50-100 kilós épületdarabok hullanak alá.

Ezután a néhány perc után már csak a munkások, szakemberek, statikusok tartózkodhatnak az épületben, feladatuk az életveszélyessé vált ház állapotának felmérése.

Legalább két hónap

"A Tímár utcában sokkal kisebb károk keletkeztek, mégis hat hétig tartott az állapotfelmérés"  - mondta Óvári, jelezve, hogy a Kodály köröndi palota esetében ez a legjobb esetben is két hónapig eltart. Az épület mellett két hatalmas darut is fel kell állítani, ez is hetekig eltarthat.

A közvetlen életveszély elhárítása után kezdődnek meg majd a további építési munkálatok.

Ekkor a lakók majd hosszabb időre is bemehetnek összeszedni dolgaikat, de várhatóan visszaköltözni még ezután sem fognak tudni jó néhány hónapig.

Hangulat

A lakók higgadtan fogadták a helyzetet, praktikus kérdéseket tettek csak fel az alpolgármesternek. Például biztosítási ügyekről, vagy hogy valószínűleg az önkormányzathoz kapják meg majd a postájukat.

"Naccsosasszony, nem leszünk szomszédok? No, ne sírjon, üljön már ide! - mondta idős sorstársának egy úr, miközben a padra segítette.

"Ákoskám, te költözöl? - kérdezte egy sokat látott asszony ironikusan a mögötte lévő fiatalembet, aki egy piros bőröndöt húzott maga után. Az édesanyja nem jött el mert nem volt hozzá lelki ereje.

Segélyezés

Az önkormányzattól lakásonként 50 ezer, fejenként további 20 ezer forintot vehetnek fel az önkormányzatnál már holnap akik igazolni tudják, hogy az épületben laknak. Mától azok is igényelhetnek szállást, akik ezt az előző éjszaka még nem tették meg.

Egyelőre csak szállodákban tudja őket elhelyezni az önkormányzat, de Óvári elmondta, hogy már 10 lakás is rendelkezésre áll, és a Máltai Szeretetszolgálat is kész segíteni.

Aki önállóan keres albérletet, az is számíthat segítségre, Óvári szerint a támogatás összege elérheti a havi 100 ezer forintot lakásonként.

Az önkormányzat biztosítási ügyekhez is jogsegélyt nyújt, és aki elvesztette az iratait, azoknak segíteni fog beszerezni őket.

A közeljövőben fokozottan fogják őrizni a rendőrök az épületet az értékeik védelmében.

Hogyan mehetnek be?

Rendőri kísérettel lakásonként két ember mehet fel, maximum 10 percre, védőfelszerelésben.

"Értsék meg, az épület rendkívül életveszélyes állapotban van, folyamatosan vannak leszakadások, 50-100 kilós darabok hullanak alá" - mondta a tűzoltó. A tetőn még mindig csapnak fel lángok, ezért több tűzoltó most is az oltáson dolgozik.

"Mindenki kulturáltan próbálja meg, nem kell a melodráma" - mondta a lakók körül aktívan szervezkedő civil ruhás férfi. "Bútorokat, télikabátokat senki se próbáljon kihozni a lakásból!" - tette hozzá.

Katasztrófaturizmus

Az Kodály köröndnél még mindig lépésben haladnak az autók, és még a turistabuszok is megállnak itt fotózni a 130 éves épület martalékait. A Kodály köröndi metrómegálló tegnap este óta zárva, a lejárónál őrt álló BKV-sok szerint még két-három napig zárva is marad.

Authors: Index - Budapest

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.