Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A romák világnapja alkalmából felavatta Oláh László cigányprímás és Farkas Gyula, a Rajkó Zenekar alapítójának domborművét Tarlós István főpolgármester és Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere a VIII. kerületi Muzsikus cigányok parkjában. Az eseményen a főpolgármester úgy fogalmazott: nem kétséges, hogy a cigányság zenei hagyománya része a magyar és az egyetemes kultúrának. Emlékeztetett rá, hogy 2013-ban a Fővárosi Önkormányzat és a VIII. kerületi önkormányzat közösen döntött arról, hogy a cigány származású muzsikusok emlékének megőrzéséért közterületet nevez el, és köztéri emlékhelyet állít. A Baross utca és Szigony utca találkozásánál levő korábban névtelen terület a Muzsikus cigányok parkja nevet kapta, a parkon átvezető utak találkozásánál pedig kiváló zenészek portréit, bronz domborműveit állították ki. Az alábbiakban olvasható Tarlós István főpolgármester beszéde: ​Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Megjelentek! A cigányzene természete szerint lélekhez szóló zene. ,,Nem beszélhetünk a hagyományos magyar zenéről — népdalról, nótáról — anélkül, hogy ne szólnánk hangsúlyozottan a cigányzenészek szerepéről. Amit, és ahogy ők játszanak, amiben ők minden más nép zenészeivel szemben eredetiek, az hitelesen magyar és nagyobb részt hitelesen népi is". -írta Sárosi Bálint kiváló néprajzkutató a cigányzenéről és a kiváló cigányzenészekről. Magyarországon a XVI-XVII. századi feljegyzésekben még nincs nyoma, hogy a cigányság meghatározó megélhetési forrása a zenélés lett volna. Ezért is tűnik meglepőnek, hogy a kovácsmesterség és egyéb kézműipari tevékenységek mellett a XVIII. században szinte a semmiből megjelenő cigánybandák tagjai már hivatásszerűen is a szórakoztató zenélésből próbáltak megélni. Az első cigányprímás Czinka Panna volt, aki a feljegyzések szerint a zenélés mellett gyakran segédkezett férje kovácsműhelyében, cserébe ráérő idejében a férj is zenélt felesége bandájában. Sárosi Bálint sokszor idézett megállapítása szerint: „A 18. század végére, a cigánybandák első sikeres megszólalásával valóban eljutottak odáig, hogy a cigányfoglalkozások között az addigi kovácsmesterséggel szemben a zenélés lett a legrangosabb, a cigányok számára is legvonzóbb foglalatosság."  Az 1848-49-es szabadságharc alatt hivatalos, cigányokból álló katonai zenekarok kísérték a magyarokat a harcokba, lelkesítő zenét játszottak a katonák buzdítására., így vettek részt a hadi szolgálatban.  A cigány muzsikusok igazi nagy korszaka mégis csak a Szabadságharc után kezdődött. Az első években a nemzet bánatáról beszélni nem lehetett, de a búsborongós zene szólhatott. A magyar emberek egy része bor és cigányzene mellett siratta a hazát. 1855-ben egy zsurnaliszta így jellemezte a sírva vigadókat: „…az elkeseredett hazafiak egyet sóhajtanak s isznak reá némán… összeütik bokáikat, töltnek, és ismét isznak… „ A magyar nóta az a zenei műfaj, amelyre egyszerre lehet énekelni mulatni vagy akár szomorkodni. Nem véletlen, hogy Egressy Bénit, a Szózat szerzőjét tekintik a magyar nóta atyjának, aki felismerte az igényt az új műfaj iránt. Egyes becslések szerint a XX. század közepéig mintegy harmincezer nóta született. Ezek megismertetésében, elterjesztésében a cigányzenészek nélkülözhetetlenek voltak, hiszen hangszerkíséret nélkül a nóta nem hatott igazán. Az ő szakmai tudásukon, előadásmódjukon keresztül vált a magyar nóta a verbunkos méltó folytatójává.  A hagyomány szerint a dalolás joga és kiváltsága kizárólag a közönségé. A dal szövegét a zenésznek nem is kellett ismernie. A „daloló cigányt" kollégái lenézték, a jó dalos mulató embert viszont mindenki szerette és irigyelte.  A múlt század első felében a művészek számára sem volt lenézendő a nóta és a cigányzene. Sok anekdota szól a mulatós kedvű írókról, költőkről.  Egyszer egy elárvult öreg cigány a hegedűjével a hóna alatt, odalopakodott egy, a kocsmában mulatozó költőhöz: „Van egy nótám… Azt gondoltam, majd te csinálsz hozzá szöveget, Gyuluskám!" – mondta. A dalszöveg még a fehér asztalnál el is készült. „Gyuluska", azaz Juhász Gyula még dedikálta is a művet.  Ady is nagy kedvelője volt a cigányzenének, még verset is írt Dankó Pistáról. Móricz Zsigmond is jól tudta, és le is írta, hogy „a cigányzene kedvelőjének egy szál cigány, aki fülbe húzza, többet mond, mint koncertet

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.