Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

​Tízezer budapesti kapott levelet a Fővárosi Önkormányzattól Budapest első közösségi gyűlésére, ahol ötven kiválasztott vitat meg fontos klímastratégiai kérdéseket. A Fővárosi Önkormányzat a DemNet Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány részvételével és koordinációjával rendezi meg a közösségi gyűlését, „Klímavészhelyzet van – Mit tegyen Budapest?” címmel. A gyűlések szeptember 12-13-án és 26-27-én zajlanak a Városháza udvarán.

Több száz jelentkező közül választották ki azt az ötven főt, akik részt vesznek Budapest első közösségi gyűlésén a Városházán. A közösségi gyűlések célja, hogy a résztvevők alaposabban megvitassanak egy-egy témát, majd javaslatot tegyenek a döntéshozók felé.

Annak érdekében, hogy a gyűlésen megjelentek a budapesti lakosokat hűen képezzék le, és statisztikailag reprezentatív mintát alkossanak, az első kör meghívottjai esetében és a résztvevők utolsó körös kiválasztásánál figyelembe vették az életkort, a nemet, az iskolai végzettséget és a lakóhelyet is.

A csoport két hétvégén keresztül – szeptember 12-13-án és 26-27-én – hallgat szakértői előadásokat, melyeket részletesen megvitat, majd javaslatokat dolgoz ki egy adott cél eléréséhez. Jelen esetben ahhoz, hogy Budapest hatékonyan tudjon reagálni a klímaváltozásra. A klímastratégiáért felelős munkacsoport a közösségi gyűlésen megfogalmazott javaslatokat figyelembe veszi Budapest klímastratégiájának megalkotásakor.

A közösségi gyűlés két vezető szakértője Dr. Bart István és Honti Márk. Feladatuk a gyűlés szakmai programjának kidolgozása és a gyűlésen felszólaló szakértők kiválasztása, irányítása. A felszólaló szakértők előadásokat tartanak majd a közösségi gyűlés résztvevőinek, tájékoztatva őket a legfontosabb tudni valókról saját szakterületükön, akik ezután az újonnan szerzett tudást is felhasználva megvitatják egymással elképzeléseiket, és javaslatokat dolgoznak ki. A felszólaló szakértők névsorát és az elhangzott előadásokat a kozossegigyules.budapest.hu oldalon teszik közzé a szervezők.

Dr. Bart István jogász 2002 óta foglalkozik éghajlat- és energiapolitikával. Fő szakterülete a kibocsátás-kereskedelem, a nemzetközi klímatárgyalások, illetve az energiahatékonyság. 2002 és 2005 között a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban osztályvezetőként irányította az Európai Unió Kibocsátás-kereskedelmi rendszerének (ETS) hazai bevezetését. Ezután az Európai Bizottság Környezetvédelmi (később Éghajlat-politikai) Főigazgatóságán folytatta munkáját az ETS irányításával kapcsolatban, illetve az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással foglalkozott. 2011-ben a magyar EU elnökség klímapolitikai szakértőinek munkáját segítette az Európai Bizottság budapesti kiküldöttjeként. 2011 és 2015 között pedig a Magyar Energiahatékonysági Intézetet vezette. Részt vett a nemzetközi klímatárgyalások több fordulóján is (Milano, Bali, Cancun, Katowice). Jelenleg a Klímastratégiai Intézet 2050 igazgatója és az Energiaklub elnökségi tagja.

Honti Márk (PhD), a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen működő MTA-BME Vízgazdálkodási Kutatócsoport tudományos főmunkatársa. 16 éve foglalkozik az éghajlatváltozás hatásainak kutatásával a vízgazdálkodás területén. Fő szakterülete az éghajlati modellek eredményeinek alkalmazása a mérnöki tervezésben, részt vett több tervezett fővárosi nagyberuházás klímahatásvizsgálatában.

A budapesti közösségi gyűlés első hétvégéjének mindkét napján lehetőséget biztosítunk arra, hogy meghatározott idősávokban a részvételiség iránt érdeklődő megfigyelők is részt vegyenek azért, hogy jobban megismerjék a módszert, és személyes tapasztalatot szerezzenek a folyamatról. Megfigyelőként való részvételre szeptember 12-én és 13-án napi négy, egyenként másfél-két órás idősávokban biztosítunk lehetőséget. Ha ön is szeretne eljönni a közösségi gyűlésre, kérjük, jelezze részvételi szándékát a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

Háttér:

Hogyan dőlt el, hogy ki kap levelet és ki vehet részt a gyűlésen?

A Belügyminisztérium által vezetett lakcímnyilvántartásból véletlenszerűen kiválasztott tízezer budapesti lakos kapott levelet Karácsony Gergely, főpolgármestertől. Ezt követően, minden címzett jelezhette részvételi szándékát az erre létrehozott internetes felületen. Miután a jelentkezés lezárult, a jelentkezők közül véletlenszerűen kiválasztottak ötven embert, akik részt vesznek majd a közösségi gyűlésen. A véletlenszerű kiválasztást a reprezentatívitást

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.