Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

​Tarlós István főpolgármester ünnepi megnyitójával vette kezdetét a Buda 333 történész konferencia az Újvárosházán.

Tarlós István főpolgármester teljes beszéde az alábbiakban olvasható:

Tisztelt Nagykövet Urak! Tisztelt történész hölgyek és urak! Tisztelt Meghívottak!

Budapest főpolgármestereként elismeréssel köszöntöm a Buda 333 Történész Konferencia résztvevőit.

A történelem, ahogyan Cicero megfogalmazta: „vita memoriae", vagyis „az emlékezet élete".

Valamennyi hagyomány közül az ősök tisztelete talán a legjogosabb: ők alakítottak bennünket olyanná, amilyenek vagyunk. Ez az a társadalmi tőke, amelyre föl lehet építeni egy nemzet önértékelését.

Minden hazaszerető embernek szüksége van a történelemre, de nem, mint puszta ismerethalmazra, hanem mint az élethez és a tettekhez adott magyarázatok és tapasztalatok tárházára.

Ahogy Babits Mihály tanította több mint száz éve fogarasi diákjainak: „Az emberi öntudat alapja az emlékezet; a nemzeti öntudaté a történelmi emlékezet."

Egy nép karaktere a múltbeli erőfeszítések, az odaadás és az áldozathozatal által alakul, erősödik.


A Szent István király által ezer esztendeje alapított magyar állam történetének kevés olyan európai jelentőségű, sorsfordító és drámai eseménye volt, mint az 1526. nyarán, Mohács mezején lezajlott ütközet.

A magyar seregek leverésével az európai hegemóniáért folyó harcban új tényező jelent meg. I. Szulejmán szultán.

Az Oszmán Birodalom vezetőjének világhódító tervei között szerepelt, hogy Magyarországon keresztül megsemmisíti a Habsburg Birodalom hídfőállásait. 1541-ben Budavár bevétele után több, mint százötven esztendőn át nem hallgattak el a fegyverek, a Magyar Királyság fővárosa a Habsburgok és a török hódítók hadszínterévé vált.

Középkori fővárosunk képe az idők során egyre inkább a keleti, még inkább a korábban meghódított balkáni városokra emlékeztetett.

"a törökök a templomokat főmecsetté alakították át. Az oltárt, a sírköveket kirámolták, sok mindent befalaztak. Ahol a torony alkalmas volt, felhasználták minaretnek, ahol nem, ott újat építettek." - írta 1555-ös látogatása alkalmával egy cseh utazó. (Hans Dernschwam)

Buda török megszállása nagy veszteséget jelentett Magyarországnak, de megrendítette Európát is. A megelőző századokban a Magyar Királyság kivívta magának a „kereszténység védőbástyája" megtisztelő címet. Királyait hol „Krisztus katonája", hol „a katolikus hit katonája"– ként emlegették. Buda elfoglalása után félő volt, hogy a keresztény kultúra eltűnik a magyarok ősi fővárosából.

A nemzeti érzésű nemesség sohasem mondott le Budáról. Zrínyi Miklós költő, hadvezér így lelkesítette katonáit:

„Csak jobbítsuk meg magunkat, szabjunk más rendet dolgainknak, tegyük régi helyére és méltóságára a katonai fegyelmet: egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók... ha kevesen vagyunk is! „

Úgy látszott, megérett az idő a török elleni összefogásra. A közel 80 ezer fős keresztény sereggel szemben az utolsó budai beglerbég mindössze alig 10 ezer várvédőt tudott szembeállítani.

Buda és Pest történetével, leírásával, ábrázolásával talán soha annyit nem foglalkoztak, mint attól a pillanattól kezdve, mikortól nyilvánvalóvá vált, hogy a török legyőzhető ha Európa összefog.

A győzelem a szövetséges erők összefogásával és a magyar haderők hazaszeretettől fűtött küzdelmével válhatott valósággá.

A Szent Liga (1684) létrehozója, Boldog XI. Ince pápa – akit Magyarország megmentője jelzővel is illettek - éltető lelke és irányítója volt a törökellenes harcoknak. A győzelem alkalmából veretett éremre ezt íratta:,,A te jobbod, Uram, lesújtott az ellenségre''. 

1686. szeptember 2 -án Buda alatt a katolikus szövetségesek győzedelmeskedtek. Ez a fordulat végleg eldöntötte az Oszmán Birodalom európai területeinek sorsát. A keresztény magyarság, a hitharcosok hadserege végül kiűzte a törököt. 145 évi megszállás és 77 napi ostromot követően Buda vára újból a keresztény értékek őrzője, a katolikus világ része lett. Cserei Mihály erdélyi történetíró - de Jókai Mór szerint is - Petneházy Dávid huszárezredes, korábban Thököly kuruc ezredeskapitánya volt az, aki 1686. szeptember 2 -án Buda várának ormára kitűzte a keresztények győzelmét hirdető hadilobogót.

Tisztelt Jelenlévők!

Budavár ostromának 333. évfordulója alkalmat ad arra, hogy a török elleni harcok hőseinek leszármazottai megemlékezzenek

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.