Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

​Teljesen megújul Budapest két nagy belvárosi tere, a Vörösmarty és a Podmaniczky tér - jelentette be Szentgyörgyvölgyi Péter (Fidesz-KDNP), az V. kerület polgármestere szerdán.

A polgármester a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az önkormányzat mindent megtesz azért, hogy egy 21. századi új belváros jöjjön létre. A január 7-én elindult rekonstrukciós munkák a kerület beruházásában, a kormány és a főváros támogatásával valósulnak meg, a tervek szerint augusztus 31-ig befejeződnek.

Szentgyörgyvölgyi Péter elmondta, hogy a főváros tulajdonában lévő Vörösmarty tér faltól-falig megújul, a több mint 30 éves beton térkő burkolatot magas minőségű, egyedi kialakítású és megjelenésű természetes lapkő burkolat váltja majd. Új köz- és díszvilágítási rendszer lesz a régi helyett, továbbá megújulnak az utcabútorok és "úttartozékok".

Faltól falig megújul a Vörösmarty tér, az Arany János utcai metróállomásnál lévő Podmaniczky tér pedig egyfajta városi liget lesz, a munkát nyár végére fejezhetik be

A téren tartandó vásárok és a kulturális rendezvények igényeit jobban kiszolgáló teret hoznak majd létre, a felújítás során kialakítják az egységes arculatú árnyékoló rendszerek fogadószerkezeteit és a burkolatba rejtett szükséges elektromos csatlakozási lehetőségeket - sorolta.

A polgármester kiemelte, hogy a Vörösmarty-szoborcsoport körül méltó környezetet alakítanak ki, illetve a tér rekonstrukciójához kapcsolódóan a környező mellékutcákat is felújítják. Megújul a Deák Ferenc utca Bécsi utca és Apáczai Csere János utca közötti szakasza, valamint a Vigadó utca és a Harmincad utca.

A Vörösmarty téren hét százalékkal nő majd a zöldfelület, és a lehetőségekhez mérten tizenöt új fát ültetnek: hetet a téren, a környező utcákban pedig nyolcat. Az Oroszlános kutat áthelyezik a Harmincad utca és a Vörösmarty tér csatlakozásához.

Az Arany János utcai metrómegállónál lévő Podmaniczky Frigyes tér felújításáról szólva Szentgyörgyvölgyi Péter közölte: a téren 30 százalékkal nő zöldfelület és 82 új fát ültetnek, megszűnik a trolibusz végállomás, megújul a közvilágítás, valamint természetes kőburkolattal látják el a területet. A cél az, hogy a Podmaniczky tér központi része valóságos városi ligetté váljon - hangsúlyozta.

A január 7-én elindult rekonstrukciós munkák a kerület beruházásában, a kormány és a főváros támogatásával valósulnak meg, a tervek szerint augusztus 31-ig befejeződnek. A Vörösmarty tér felújítása mintegy 2,3 milliárd forintból valósul meg állami támogatással, a Podmaniczky tér rekonstrukciója mintegy 1,2 milliárdból fővárosi támogatással.

MTI

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.