Jövő nyártól Magyarországon is életbe lép az uniós fizetési átláthatósági irányelv, amely kötelezővé teszi a bérsávok előzetes ismertetését, tiltja a fizetési titoktartást, és jelentési kötelezettséget ír elő a nemek közötti bérkülönbségről. Szakértők szerint az irányelv bevezetése újfajta transzparenciát hoz, amely jelentősen érinti a magyar munkaerőpiacot, különösen a cégek felkészültségét és a belső feszültségek kezelésének módját.
2026. június 7-től az Európai Unió minden tagállamában jogszabályi szintre kell emelni a fizetési átláthatóságról szóló EU-s irányelv követelményeit. A jogszabály kötelező érvényű előírásokat tartalmaz a munkáltatók számára, célja a bérdiszkrimináció elleni küzdelem, kiemelten a nemek közötti bérszakadék csökkentése. Bár az egyenlő munkáért egyenlő díjazás elve már az 1957-es Római Szerződésben is szerepelt, annak teljes körű megvalósítása máig várat magára. Magyarországon a nemek közötti bérszakadék 2022-ben 17,5% volt, ami jelentősen meghaladja az uniós átlagot.
Az új irányelv számos kulcsfontosságú kötelezettséget ró a munkáltatókra. Többek között előírja, hogy a pályázókat tájékoztatni kell a kezdő fizetésről vagy a fizetési sávról még az interjú megkezdése előtt, biztosítva ezzel a bértárgyalás előtti informálódást. Emellett a munkáltatók nem kérdezhetnek rá a jelöltek korábbi fizetésére, megakadályozva ezzel a bérkülönbségek tovább örökítését. Az irányelv megtiltja a fizetés összegével kapcsolatos titoktartási záradékokat is a munkaszerződésben, vagy külön megállapodásban.
„A legalább 100 alkalmazottat foglalkoztató cégekre jelentési kötelezettség is vonatkozik a nemek közötti bérszakadékról” – hívta fel a figyelmet Bartha Anikó HR tanácsadó, coach, mentálhigiénés szakember. „Ha a bérszakadék (objektív tényezők figyelembevétele után) eléri az 5%-ot, a munkáltatónak közös fizetési felmérést kell végeznie a munkavállalók képviselőivel, és intézkedési tervet kell kidolgoznia annak megszüntetésére” – emelte ki a szakértő.
A fizetési átláthatóság fokozottan felszínre hozhatja a munkavállalói elégedetlenséget, különösen, ha indokolatlan bérkülönbségekre derül fény.
A fizetési feszültségek kezelése nem pusztán HR kérdés, szorosan összefügg a cég pénzügyi teljesítményével is. Vittinger László értékesítési szakember szerint, ha az értékesítés teljesítménye romlik, kevesebb árrés kerül a cégbe, ami fedezné a költségeket. A cég életében a bérköltség majdnem mindig az egyik legmagasabb kiadás. „Alacsony értékesítési teljesítmény mellett nehéz tartani a piaci béreket, ami bérfeszültséghez, fluktuációhoz és a cég teljesítményének romlásához vezet.” Vittinger László ezért javasolja a HR és az értékesítés együttes vizsgálatát.
A szakértők egyetértenek abban, hogy az EU fizetési átláthatósági irányelve jelentős változást hoz a magyar munkaerőpiacon, rászorítva a cégeket bérrendszereik átláthatóbbá tételére és a meglévő, indokolatlan bérkülönbségek kezelésére. Hozzáteszik, hogy a bérkülönbségek megszüntetéséhez fontos a bevételek növelése értékesítés fejlesztéssel. A teljesítményalapú javadalmazás kiszélesítése pedig szintén a megoldás része lehet. A legfontosabb azonban a kultúraváltás, amelynek középpontjában az emberek tisztelete, az empátia, a bizalomépítés és a vezetői példamutatás áll, mert csak így lehet hosszú távon elkötelezett és produktív munkahelyi környezetet teremteni az átláthatóság új korszakában.
Kötelező lesz a bérsávok közlése Magyarországon is
Visszavonva- Részletek
A Budapest rovat további hírei
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
A címlapról
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
Könyvajánló
A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.
Blogok, vélemények, olvasók írásai
Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.
Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei
Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.




