Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Nyolc nagyszabású, egyedi tervezésű hangkeltő installációval várja a látogatókat szerdától a Liget Budapest projekt keretében megvalósult Magyar Zene Háza (MZH) új kiállítása, a Kreatív Hangtér.

   

A január végi nyitás óta az MZH állandó kiállítása, Hangdómja, élőzenei koncertjei, családi és egyéb programjai már több mint 260 ezer látogatót vonzottak, egy hete pedig megnyílt a szabadtéri színpad is – mondta el a Kreatív Hangtér keddi sajtóbemutatóján Batta András, az intézmény ügyvezető igazgatója.

 

Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa hangsúlyozta: a Magyar Zene Háza egy igazán élő, fantasztikus intézmény lett, amely márciusban Cannes-ban, a világ legnagyobb és legrangosabb ingatlanszakmai kiállításán, a MIPIM-en a fődíjat nyerte el.

Most bontakozik ki igazán a Liget Budapest projekt, érik be a tízéves munka gyümölcse – jegyezte meg Baán László, hozzátéve: a Magyar Zene Házával egy lepusztult irodaház-komplexum helyén, egy tájsebet begyógyítva jött létre “a világ egyik legklasszabb zenei intézménye”.

Belépve ide mindenki eldöntheti saját maga, hogy a Városliget elpusztítása vagy újabb fénykora kezdődött meg – vetette fel.

Baán László arról is szólt, hogy a Liget Budapest projekt eredményeként, az MZH közelében még májusban megnyílik Néprajzi Múzeum, a Magyar Zene Házában pedig ősztől várja a látogatókat az első időszaki kiállítás, amely a magyar könnyűzene történetét fogja bemutatni.

Horn Márton, az MZH intézményigazgatója közölte: a Kreatív Hangtér installációinak koncepcióterveit Váczi Dániel zenész, a hangszerkészítőknek szóló nemzetközi megmérettetés, az amerikai Guthman-díj idei fődíjasa készítette, aki a Medence-csoporttal közösen hozta létre az itt kipróbálható nyolc egyedülálló hangszert, illetve hangképző installációt.

Mint elmondta, a Kreatív Hangtér korcsoporttól függetlenül mindenki számára nyitott. Kisebbeknek is élvezetes játék a HANGolyópálya, ahol a látogatók építhetik meg a golyók zenei útvonalát, a Ritmushajtányon, egy zakatoló akusztikus ritmusgépen pedig négyszólamú ritmuskompozíciókat lehet létrehozni, melyek vetített animáción vizuálisan is megjelennek.

A Hangfestővel énekelve vagy zongorázva a hangok segítségével színes formák kelnek életre, melyeket egy holoventilátor jelenít meg.

A Kreatív Stúdióban vetített oktatóvideókon keresztül bárki megtanulhat egyszerű akkordokat, dallamokat, ritmusokat gitáron, basszusgitáron, szintetizátoron, dobon, de kipróbálhatja magát énekesként is, míg a Ligeti György által inspirált Orchestrion installációban karmesterként vezényelhetnek a látogatók.

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.