Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2013. december 6., péntek

image

2013. december 4-én és 5-én tartották Brüsszelben a POLIS éves konferenciáját „Innováció a közlekedésben a városi és a régiós fenntarthatóság jegyében” címmel több mint 350 közlekedési szakember részvételével. Az éves közgyűlésen Madridot egyhangúlag választották meg a POLIS városhálózat 2014-es elnöki tisztségére, amelyet Perugiától vesz át. Budapestet képviselve – 2011, 2012 és 2013 után – 2014-ben újra a Budapesti Közlekedési Központ tölti be az alelnöki tisztséget. A közgyűlés a POLIS igazgatóságába választotta Budapesten kívül Perugiát, Rotterdamot és Stuttgartot. Az éves POLIS-konferencia alkalmával indul útjára a nemzetközi szervezet legújabb kezdeményezése, a Thinking Cities, azaz a Gondolkodó Városok is.

„Más POLIS-tagokkal teljes egyetértésben valljuk mi is, hogy a helyi közlekedés fejlesztése alapvetően fontos városaink és régióink fenntarthatóságának garantálásához” – mondta Javier Rubio de Urquía, Madrid Főváros Közgyűlésének fenntarthatósági és mobilitási koordinátora. „Elérkezett az idő, hogy ebben a folyamatban több felelősséget vállaljon Madrid városa, és a POLIS-szal együttműködve innovatív technológiákat és politikát vezessen be a cél elérésének érdekében.”

A választások után került sor a Thinking Cities szaklap indítására, amely a POLIS és H3B Media közös kiadásában jelenik meg. „A Thinking Cities a városok és a régiók számára nyújt majd központi platformot az európai és nemzetközi szintű új városi és regionális közlekedési megoldásokkal kapcsolatos információcseréhez” – ismertette Sylvain Haon, a POLIS főtitkára. A Thinking Cities az érintett szereplőknek nyújt segítséget abban, hogy a városi és a regionális közlekedési hatóságok és szervezők megértsék, mi a szerepe az innovációs célok elérésében.

A POLIS-konferencia a városi mobilitással foglalkozó szakemberek fontos éves találkozója, ahol a városok és a régiók számára lehetőség nyílik közlekedési fejlesztéseiket a nemzetközi porondon is bemutatni, illetve a széles körű szakmai közönségnek módja van közlekedési innovációkkal kapcsolatos egyeztetésekre a jelen lévő hatóságok, közlekedésszervezők képviselőivel. Az előadók között szerepelt a BKK is. A technikai üléseken a POLIS-tagok által meghatározott innovációval kapcsolatos témákat vitatják meg.

Budapest részvétele a POLIS munkájában

Budapest 1999 óta tagja a POLIS (Cities and Regions for Better Transport – Városok és régiók a jobb közlekedésért) szervezetnek. A POLIS körülbelül 65 európai nagyváros és régió közlekedési együttműködési szervezete, amely elősegíti a városok közötti információáramlást, tapasztalatcserét, a városi közlekedés érdekében érdek-képviseleti tevékenységet lát el az Európai Unió intézményeinél, valamint közlekedéssel kapcsolatos európai kutatási-fejlesztési projekteket is koordinál. A POLIS közreműködött több kutatási projekthez kapcsolódó szakmai rendezvény budapesti szervezésében. Ilyen volt például a Priscilla Projekt workshop 2002-ben és a Niches+ Projekt rendezvénye 2009-ben. A POLIS évente megtartott konferenciáján a városi közlekedés aktuális kérdéseit vitatják meg.

A Fővárosi Közgyűlés által határozatként elfogadott „Koncepció Budapest közlekedési intézményrendszerének átalakítására” című munkaterv szerint 2011. július 1-jétől a fővárosi közlekedésszakmai feladatokat a BKK látja el. A 2011 novemberében Brüsszelben megtartott éves konferencián és közgyűlésen választották alelnökké Budapestet a BKK képviseletében. Feladatunk, hogy szoros együttműködésben segítsük a szervezet minél hatékonyabb munkáját.

A POLIS

A POLIS – Cities and Regions for Better Transport, azaz a Városok és régiók a jobb közlekedésért – hálózat fő célkitűzése az európai helyi és regionális hatóságok közötti tapasztalatcsere elősegítése az innovatív közlekedési technológiák és szakpolitika alkalmazására. A POLIS tagjai 1989 óta működnek együtt a fenntartható közlekedésért integrált stratégiák alkalmazásával,amelyek figyelembe veszik a közlekedés gazdasági, társadalmi és környezeti dimenzióinak összefüggéseit. A POLIS támogatja továbbá a tagok párbeszédét a közlekedési szektor további szereplőivel, tehát az ipar, a kutatóintézetek, az egyetemek és a civil szféra képviselőivel is. A POLIS ezeken felül európai intézmények számára javaslatokat is megfogalmaz.

Authors: BKK

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.