Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Egy friss felmérés szerint a covid fertőzésen átesettek közel 80 százaléka szenved a poszt-covid tünetektől, amelyek a szervezet bármely részét érinthetik.
Az erről készült felmérés során 5650 embert kérdeztek a poszt-covid tünetekről. A kérdőívre megdöbbentően magas arányban, összesen 4400-an válaszoltak úgy, hogy szenvednek valamiféle poszt-covid tünettől. Ez a felmérésben részt vevők közel 80 százalékát jelenti.
„A válaszok alapján mintegy ötvenféle tünetet találtunk, amelyek összefügghetnek a coviddal. Ezek igen változatosak, a szervezetet bármely részét érinthetik. A legtöbben olyan tünetekről számoltak be, mint az izületi fájdalmak, hajhullás,  tüdőproblémák, szív- és érrendszeri gondok, íz- és szagvesztés, feledékenység, hormonháztartás felborulása főként nőknél, pajzsmirigy-problémák vagy éppen látásproblémák. Ezeken kívül még számos olyan tünet felmerült, amit a megkérdezettek a coviddal hoztak összefüggésbe” - számolt be róla Fábián Ferenc, a felmérést készítő Zafír organikus termékcsalád megalkotója.  Azt is elmondta, a felmérés után kezdték el azokat a gyógynövényeket felkutatni, amelyek segítséget nyújthatnak a poszt-covid tünetek enyhítésében. Ehhez az Egészségügyi Világtanács 2021-ben közzétett, Joseph Mercola által készített tanulmányát hívták segítségül.
„Mercola tanulmányában kifejti, hogy a vírusfertőzések és injekciók után számos tüskefehérje maradhat a szervezetben, melyek a sejtek, szövetek és szervek károsodását okozhatják. A WCH azt is publikálta, hogy ezek a fehérjék felelősek a vírusfertőzések patológiájáért, továbbá elkészítettek egy útmutatót a semlegesítésükre. Ezen dokumentum alapján állítottuk össze kapszulánkat, hogy a tüskefehérjék negatív hatását csökkenthessük. Az összetevők együttes erővel erősíthetik a szervezetet, csökkenthetik a gyulladást és meggátolhatják a fertőzésért felelős folyamatokat” - fejtette ki Fábián Ferenc. A készítményben ötféle gyógynövény található. A fenyőtű véd a fertőzések ellen és erősíti az immunrendszert, a gyermekláncfű kiüríti a méreganyagokat a szervezetből, főként a májból, a feketekömény baktériumok elpusztítására hivatott, a quercetin erős antioxidáns, megelőzheti a felső légúti megbetegedéseket, a resveratrol pedig erős antioxidáns, csökkenti a gyulladásokat és a baktériumok elszaporodását. A készítmény Magyarországon már sikerrel bizonyított, most pedig világhódító útjára indul, a cég ugyanis a termék külföldi forgalmazását készíti elő, az érdeklődés a készítményre pedig már most igen nagy világszerte.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.