Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az Alapjogokért Központ által szervezett Nemzetközi Pro-Izrael konferenciának dermesztő aktualitást ad a szombat hajnal óta tartó brutális terrortámadás, amelynek több száz halottja és ezernyi sebesültje van – olvasható a központ által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben, amelyben leszögezték: Magyarország válhat Izrael támogatásának európai központjává.

 

Kiemelték, hogy Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója megnyitóbeszédében részvétét fejezte ki az áldozatok családja iránt, és elmondta: Izraelnek joga van az önvédelemhez, és szerinte a terrortámadások elkövetői mögött eszmeileg a nemzetközi baloldal áll, amely cinkosa egy újsütetű európai antiszemitizmus terjedésének.


A közlemény szerint a főigazgató hangsúlyozta, Magyarország és Izrael a szuverenitás bajnokai, mert „mi hajlandóak vagyunk szembemenni a nemzetközi fősodorral is. Ennek oka, hogy számos közös értéket képviselünk, mint a hagyományok és a nemzeti kultúra tiszteletét, a vallás nemzetmegtartó szerepét, a nemzeti szuverenitás védelmét, valamint a közös határok fontossága a béke és biztonság fenntartásában”.

 

„A woke-terroristák azonban össztűz alá vették az Istenünket, a hazáinkat, a családjainkat is.” Magyarország és Budapest azonban egy igazi „safe space” a hazai és nemzetközi zsidóságnak is. Ebben óriási szerepe van a szigorú magyarországi határvédelemnek – fogalmazott Szánthó Miklós.

 

Nyugat-Európában tömegek ünneplik a Hamász terrortámadását, de Budapesten ez elképzelhetetlen – mondta. Ennek a jelenségnek az az oka, hogy a woke-progresszió egy új antiszemitizmust hívott életre. Ugyanazok ítélik el Izraelt emberi jogi blablával, akik hirdetik a nyitott határok politikáját. Ettől a terroristák felbátorodva érzik magukat, ennek brutális jele az Izraelre kilőtt rakéták, és a magyar határkerítésnél rendőrökre tüzet nyitó migráns is – vont párhuzamot Szánthó Miklós.


A leghatározottabban kiállunk Izrael mellett, mert békességem szövetsége meg nem rendül – hangsúlyozta beszédének végén a főigazgató.

Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael állam magyarországi nagykövete egyértelműsítette, hogy Magyarország a legbiztonságosabb ország Európában a zsidóság számára, ahol a zsidóknak nem kell támadásoktól félniük, szemben Nyugat-Európával. Háláját fejezte ki a magyar kormánynak, amiért zéró toleranciát mutat az antiszemitizmus felé. Kiemelte, hogy Magyarország az egyetlen olyan ország az Európai Unióban, amely egyértelműen és feltétel nélkül tiszteletben tartja az Ábrahám-megállapodásokat.

Sztáray Péter biztonságpolitikáért és energiabiztonságért felelős államtitkár a nemzetközi közösség legfontosabb feladataként a további eszkaláció megelőzését tűzte ki célul, és véleménye szerint ehhez a régió minden országának felelősségteljes hozzáállása szükséges.


Takács Szabolcs, Magyarország washingtoni nagykövete kiemelte, hogy azok, akik a bevándorlást támogatják, importálják a radikalizmust. Ez így van Amerikában is, ahol nyolc amerikai demokrata képviselő nyíltan a palesztinokat támogató eseményt akart szervezni, és így van ez Európában is, ahol például Franciaországban tízszer annyi muszlim él, mint zsidó – mondta.

Várhelyi Olivér szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős uniós biztos bejelentette a konferencián, hogy az Európai Bizottság felülvizsgálja a Palesztin Hatóságnak nyújtott támogatásokat. Mintegy 700 milliónyi euró támogatási portfólióról van szó, amire egy teljes körű felülvizsgálatot rendeltek el, beleértve a folyamatban lévő projekteket, a következő évek költségvetési terveit és a folyósított összegeket – közölte.


Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere hangsúlyozta, hogy Magyarország és Izrael kapcsolata mély és tartalmas, hadügyi szempontból is: Magyarország haderejének erősítése, nemzeti ellenállóképességének növelése érdekében számos izraeli gyártmányú és fejlesztésű hadi eszközt szerzett és szerez be.

Az Alapjogokért Központ közleménye szerint a konferencia üzenete egyértelmű volt: „Magyarország határozottan és korlátlanul támogatja Izraelt, küzd az új típusú antiszemitizmussal szemben, ugyanis közös zsidó-keresztény civilizációnk van veszélyben.”

„Mi nem maradunk csendben, kiállunk Izrael, az áldozatok és családjaik mellett” – olvasható a közleményben.

 

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.