Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Mosoly Alapítvány több mint 20 éve nyújt lelki segítséget a súlyosan beteg gyermekeknek ingyenes terápiás foglalkozásaival. A Budapesti Közlekedési Központ Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával a 2018. szeptember 5-én elindult egyhónapos „Még a villamos is mosolyog” kampánnyal segíti az alapítvány céljainak elérését: a Combino villamosok is mosolyognak a gyermekekre, az ügyfelekre és a világra. Ezzel az orvosi kezelést kiegészítő, hiánypótló terápiát szeretnék közelebb hozni az emberekhez. Az ügyfeleknek lehetőségük van a 13 BKK ügyfélcentrumban elhelyezett perselyekbe adományokkal segíteni – az alapítványon keresztül – a beteg gyermekek gyógyulását.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes az esemény sajtótájékoztatóján tartott beszédében elmondta, hogy csak az a város lehet sikeres, amelyben jó gyermeknek lenni, ezért Budapest városvezetése arra törekszik, hogy ez meg is valósuljon. Ennek érdekében több, a családokat támogató kezdeményezést támogat a főváros. Különösen fontos ez a betegséggel küzdő gyermekek esetében.

A BKK vezérigazgatója, Dr. Dabóczi Kálmán kiemelte, hogy a villamosokon megjelenő mosoly arra figyelmeztet bennünket, hogy nap mint nap tudatosan figyeljünk egymásra, különösen azokra, akik valamiben hiányt szenvednek. Kiemelte, a hasonló akciókkal arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a főváros közlekedésszervezése nem csak technikai kihívás, az emberségről, a mindennapok élhetőbbé tételéről is szól.

A kezdeményezés alapját adó Mosoly Alapítvány vezetője, Adorján Katalin elmondta, a kampány segít abban, hogy beszélhessünk a beteg gyerekek lelki gyógyításának fontosságáról, hiszen az jelentősen hozzájárul a fizikai gyógyulásukhoz. A gyerekek a mese, a zene, a mozgás és a rajz nyelvén üzennek fájdalmaikról, félelmeikről, és a terápiákon képessé válnak a betegség okozta trauma feldolgozására. Az alapítvány vezetője hozzátette, minden gyermeknek van egy története, és nem tudhatjuk, hogy a villamoson velünk szemben ülő kisgyerek mosolya mögött milyen történet bújik meg. Az alapítvány célja, hogy  a terápiáikon részt vett beteg gyerekek idővel ugyanúgy mosolyogjanak, mint egészséges társaik.

A kezdeményezést támogató BKV Zrt. társasági kapcsolatok irodavezetője, Székelyné Pásztor Erzsébet kiemelte, hogy a BKV elkötelezett a gyermekek támogatása iránt, így ettől a kezdeményezéstől azt remélik, hogy sok mosolyt csal majd a kisgyermekek arcára.

A kampány plakátjainak ingyenes hirdetési felületet biztosító JCDecaux vezérigazgatója, Samu Tímea beszédében hangsúlyozta, megtiszteltetés, hogy ehhez a nemes ügyhöz ajánlhatja fel a JCDecaux a reklámfelületeit azért, hogy a Mosoly Alapítvány üzenetei minél több emberhez jussanak el.

A Mosoly-terápiák célja, hogy a gyermekek képesek legyenek feldolgozni a betegségük okozta traumát, készek legyenek a kórházi kezelések befogadására, lélekben megerősödve, feszültségmentesen kezdjék a testi gyógyulás folyamatát. Egy betegség különösen kiszolgáltatottá tesz egy gyermeket. A Mosoly Alapítvány, a BKK és a JCDecaux a „Még a villamos is mosolyog” kampánnyal igyekszik tudatosítani az emberekben, mennyire fontos az élet minden területén figyelni a gyermekekre, nem csupán akkor, amikor betegek.

A BKK a kampány során, a járműveken felhívja a figyelmet a Mosoly Alapítvány munkájára és Mosoly-terápián részt vett gyermekeket mutat be, akik ugyanúgy mosolyognak a világra, mint olyan társaik, akik ilyen komoly betegségen nem estek át.  A kampány ideje alatt a BKK 13 ügyfélcentrumába leplombált perselyeket (műanyag urna) helyez ki, melyek segítségével adományt gyűjt a Mosoly Alapítvány számára. A persely mellett található mosolygó arcot ábrázoló matricák szabadon elvihetők. A kampányban szereplő  plakát témájának ötlete és a grafikai megvalósítás is Gálik Péternek és az IDEATIME ügynökségnek köszönhető.

BKK

​

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.