Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Május 23-ig nyújthatják be bértámogatási kérelmeiket a kutatás, fejlesztés és innováció területén dolgozó munkavállalóik után a munkáltatók - hívta fel a figyelmet Bodó Sándor.

    Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hozzátette, a januárban újraindult Kutatók és fejlesztők innovatív bértámogatása program idén több mint 16 ezer magasan képzett szakember megtartásához járult hozzá összesen 12 milliárd forinttal.
    A minisztérium pénteki közleménye emlékeztet: a program a KFI szektor magasan képzett szakembereinek munkában tartását szolgálja a járványhelyzetben, ami elengedhetetlen a gazdaság sikeres újraindításához. A vállalkozások meglévő és újonnan felvett munkavállalóik, többek között mérnökök, kutatók, informatikusok után kaphatnak támogatást. A tavaly tavasszal indult, majd rövid szünet után január óta ismét elérhető lehetőség az összes ágazatot lefedi.
    A programban a három hónapos időtartamra biztosított támogatás egy főre eső összege nem haladhatja meg a havi 318 920 forintot. A megítélt támogatást a munkáltató kapja, annak fejében köteles legalább három hónapig továbbfoglalkoztatni érintett munkavállalóit, munkabérüket nem csökkentheti - fűzte hozzá az ITM.
    A legtöbb támogatási kérelem a fővárosból, Veszprém és Pest megyéből érkezett be. Az igénylést benyújtó vállalkozások főként a feldolgozóipar, az információ-kommunikáció és a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység ágazatokban működnek.
    Bodó Sándor kiemelte: 2021-ben mostanáig közel 13 milliárd forint értékben, több mint 1200 vállalkozás mintegy 16 500 munkavállalója után érkezett be kérelem, zömük esetében már a támogatási döntés is megszületett. A KFI bértámogatás tavaly közel 23 ezer szakember munkában tartásához járult hozzá 17 milliárd forinttal. A kormány nemzetközi kitekintésben is egyedülálló programja eddig összesen 30 milliárd forinttal segítette az álláshelyek megőrzését a magyar gazdaság jövőjét jelentő innovációban és kutatás-fejlesztésben.
    A KFI bértámogatási program részletes dokumentációja a munka.hu oldalon érhető el. A kérelmeket a munkáltató székhelye vagy telephelye szerint illetékes megyei, fővárosi kormányhivatal foglalkoztatási főosztályához lehet benyújtani 2021. május 23-ig - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.