Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Tévútra vihet az öndiagnózis, bízzunk inkább a szakemberekben!

Az internet elterjedése óta egyre többen folyamodnak ahhoz a módszerhez, hogy orvosi konzultáció helyett az online térben szerzett információk alapján diagnosztizálják saját magukat és határozzák meg a lehetséges gyógymódot problémáikra. Ez a jelenség az elmúlt két évben a koronavírus-járvány hatására felerősödött, hiszen az orvosok elérése és főleg látogatása nehézkessé vált.

Gyakran halljuk, de még mindig nem tettük kellőképpen magunkévá azt a tényt, hogy az egészségünkkel nem csak akkor kell foglalkoznunk, amikor már megtörtént a baj; a megelőzésnek kiemelten fontos szerepe van. Ebben vannak segítségünkre többek között a laborvizsgálatok, amelyek egyes típusait érdemes évente is elvégeztetni, hogy ellenőrzés alatt tartsuk szervezetünk állapotát.

Mikor ajánlott a vérvizsgálat, és miért fontos?

Az általános egészségi állapot felméréséhez és az esetleges rendellenességek időben történő kiszűréséhez a laborvizsgálat évente ajánlott. Súlyos, krónikus betegségek esetén, vagy éppen a gyermekvárás hónapjai alatt nagy jelentősége van a gyakori, rendszeres vérvizsgálatnak, ezzel ugyanis folyamatosan nyomon követhetőek a szervezetünkben zajló változások. A laboratóriumi vizsgálat nagymértékben hozzájárul a betegségek korai felismeréséhez is, valamint információkkal szolgál arra vonatkozóan, milyen további kezelésre van szükség. Megszoktuk, hogy ha az orvosunk utal be minket vérvizsgálatra, azzal együtt automatikusan elrendeli a vizeletvizsgálatot is. Nem hiába! Ugyanis a vizeletvizsgálat eredményéből szintén sok mindent megtudhatunk. A vizeletvizsgálat a vese és a húgyutak betegségéről ad képet, de a segítségével fény derülhet számos belgyógyászati problémára is, mint a cukorbetegség, a májkárosodás vagy az anyagcserezavar.

A csillagoktól nem kell megijedni!

Tudjuk, hogy a leleten csillagok jelölik az átlagosként meghatározott intervallumból kieső értékeket, és ha ezekből sokat látunk, hajlamosak lehetünk kétségbeesni. Azonban a csillagok száma közel sem arányos az állapotunk súlyosságával. A kapott értékeket ugyanis összefüggéseikben kell elemezni, amiben egy hozzáértő szakember lehet segítségünkre.

Az értékeket befolyásolhatja a nemünk, a korunk, a testsúlyunk, az életmódunk, a szokásaink, a szedett gyógyszerek és étrend-kiegészítők, illetve meglévő betegségeink, sőt, még a napszak is. Amikor korábbi laboratóriumi lelet is a rendelkezésünkre áll, akkor a klinikus összeveti és mérlegeli az eredményeket az előzőekkel együtt. Az eredmények megerősítéséhez szükség lehet jól átgondolt, ismételt vizsgálatkérésekre is.

Miről árulkodik a vérkép?

Az egyik leggyakoribb általános laboratóriumi vizsgálat a vérkép, melynek során a vérben lévő alakos elemek, köztük a vörösvértestek, a fehérvérsejtek és a vérlemezkék relatív és abszolút számát határozzák meg. Ezekből többek között vérszegénységre, akut és krónikus vérvesztésre, kiszáradásra, a szervezetben lévő gyulladásos folyamatokra, a vérképző szervekből kiinduló daganatos betegségre, illetve egyéb vérképzőszervi rendellenességre, véralvadási zavarok okára lehet következtetni. A teljes vérkép mellett általában az úgynevezett vérsejtsüllyedést, vagyis a vér egy óra alatti ülepedési mértékét is nézik. A gyorsult süllyedés utalhat fertőző és gyulladásos betegségekre, rosszindulatú daganatokra, autoimmun betegségekre, vérszegénységre, de várandósságra is.

A teljes vérkép eredményeinek az értékeléséhez gyakran szükséges a szénhidrát- és zsíranyagcsere értékeinek elemzése, illetve a szervezet elektrolit-egyensúlyának, valamint létfontosságú enzimeinek a vizsgálata is. Ez utóbbinál többek között a GOT, GPT, GGT, LDH, ALP ad tájékoztatást a májfunkcióról, míg a vesefunkció ellenőrzésére az ionok mellett a karbamid és a kreatinin szolgál.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.