Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Meghirdette a Biztos Kezdet Gyerekházak jövő évi támogatásáról szóló pályázatot a Belügyminisztérium társadalmi esélyteremtési főigazgatósága, az ország intézményei több mint 840 millió forintot nyerhetnek el.

 Langerné Victor Katalin, a BM társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára a Nógrád megyei Rimócon tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: a magyar nemzeti társadalmi felzárkózási stratégia fontos eleme a korai fejlesztés, a prevenció, ezért szerepelnek a szolgáltatási rendszerben a három év alatti gyerekeket és szüleiket segítő Biztos Kezdet Gyerekházak.
    Hazai forrásból 106 gyerekház működik, ezek élhetnek a pályázati lehetőséggel. Ezeken kívül 86 intézmény uniós pénzből indítja el a szolgáltatást - tette hozzá.
    A helyettes államtitkár kifejtette, a hátrányok már születéskor kialakulhatnak, a szakembereket és a fejlesztés fizikai feltételeit biztosító gyerekházak azért dolgoznak, hogy pótolják a hiányokat, a gyerekek mellett a szülők is segítséget kapnak. Ezek az intézmények az ország olyan helyein működnek, ahol valóban szükség van rájuk.
    Langerné Victor Katalin arról is szólt, hogy komplex szolgáltatásról van szó, mert a gyerekházakból biztonsággal kezdik meg a kicsik az óvodát, majd az iskolát, ahol bekapcsolódhatnak a tanoda- és az ösztöndíjprogramba.


    Sztojka Attila, a BM társadalmi esélyteremtési főigazgatóságának vezetője a rimóci Biztos Kezdet Napraforgó Gyerekházban tartott rendezvényen közölte: 842 millió 300 ezer forintos - a tavalyinál 2 százalékkal nagyobb - keretösszeggel hirdették meg a pályázatot, a határidő augusztus 31-e.
    Az elbíráláskor szempont lesz a pénzügyi, gazdálkodási terv, és az, hogy milyen hangsúlyt fektetnek a költséghatékonyságra, de a legfontosabb a szakmai program megalapozottsága. A pénzt 2021. január 1-jétől biztosítják, megteremtve ezzel a folytonosságot és a biztonságot - mondta.
    Sztojka Attila kitért arra is, hogy a Biztos Kezdet Gyerekházak biztos pontot jelenthetnek egy település életében, mert bár elsődlegesen a gyerekekkel foglalkoznak, ez családtámogatói hálózat is, így a funkciójuk sokkal összetettebb.
    Elmondta, a gyerekházak mintegy ezer családnak nyújtanak támaszt. A legalapvetőbb feladatuk, hogy öngondoskodásra nevelik az embereket, a kicsiktől a felnőttekig, a felelősség hangsúlyozásával - tette hozzá.
    Erdélyi Anita, a 2006-tól működő rimóci gyerekház intézményvezetője ismertette: abban segítenek, hogy a mélyszegénységben élők is kibontakoztathassák képességeiket, beilleszkedhessenek az óvodába. Különböző szakembereket hívnak programjaikra, tanítanak sütést, főzést, biztosítanak internethasználatot, de segítenek a szülők ügyeinek intézésében is.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.