Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2013. december 6., péntek

A Rákóczi téri megálló már a negyedik állomás a tízből az M4-es metró vonalán, amelyik megkapta a használatbavételi engedélyt a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól. Az építési munkálatok és a jelenleg is zajló sötétüzemi (még utasok nélküli) tesztek befejezésén kívül a metróvonal szükséges engedélyeinek megszerzése is előfeltétele annak, hogy az M4-es metró utasforgalmi próbaüzeme március végén, a vállalt határidőben megkezdődhessen.

Az M4-es metró Rákóczi téri állomása a Nagykörút és a Rákóczi téri Vásárcsarnok közötti terület alatt helyezkedik el. Belső kialakítása leginkább egy teátrumra emlékeztet: a megálló terének részét képező karzatokra pedig – a tér elnevezéséhez igazodva – II. Rákóczi Ferenc birtokainak nevét vésték az építők. A megállót – a Szent Gellért téri, illetve a Fővám téri állomásokhoz hasonlóan – nagy belső tér jellemzi, melyet peronalagutak egészítenek ki a Nagykörút irányában. A belső falak burkolata színeiben követi a piros-fehér-zöld trikolórt. A megálló peronszintje 22 méter mélyen található, ahonnan 4 mozgólépcső, illetve 2 lift vezet a galériaszintre, majd tovább, a felszínre. Az állomás mozgólépcsői a 4-es és a 6-os villamos felőli térrészre, míg az akadálymentesítést szolgáló liftek a Vásárcsarnok elé érkeznek.

A felszínen a megóvott platánfák és az újonnan ültetett facsemeték között pihenőpadok kaptak helyet, a belvárosi levegőt pedig egy medence teszi majd kellemesebbé. Az állomás érdekessége, hogy a parkból két üvegcsövön át különleges tükrök vezetik a peronszintre a természetes fényt. A megálló mennyezetét díszítő natúr betonkorongok között szintén sajátos tükröket helyeztünk el, melyek az őket megvilágító reflektorok fényét szórják szét az állomás belső terében. A Rákóczi téri állomáshoz kapcsolódva a Vásárcsarnokkal közös beruházásban egy mélygarázs is épült, melyet a BKK működtet, és idén év eleje óta üzemel.

Authors: BKK

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.