Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Megnyílt a Fővárosi Állat- és Növénykert Holnemvolt Vár névre keresztelt játszóparkja, amely péntektől várja elsősorban a kisgyermekes családokat interaktív mesevárral, állatsimogatóval és számtalan játéklehetőséggel.

"A másfél hektáron működő új közösségi tér a múlt értékeit és a jelen természeti érdekességeit mutatja be elsősorban a felnövekvő nemzedéknek" - emelte ki az új terület csütörtöki megnyitóján Tarlós István, Budapest főpolgármestere. Mint mondta, a leleményes tervezők az egykori vidámpark helyén és a korábban az állatkert gazdasági udvaraként működött területen alakították ki ezt a hatalmas mesebirodalmat, ahol újraindult a 110 éves régi körhinta, újjáépült a régi mechanikus céllövölde, helyreállították az új, fedett lovarda homlokzatát. A tervezők úgy álmodták meg a parkrészt, hogy a múlt század fordulójának hangulata egyesüljön a mai kor technikai felkészültségével.

A főpolgármester emlékeztetett arra is, hogy az állatkertben jelenleg az intézmény történetének egyik legnagyobb szabású fejlesztése zajlik. Elmondta, hogy az állatkerti területen jelenleg épül a 21. század technikai vívmányait is felvonultató, méretében és látványelemeiben is "lenyűgöző" öthektáros Pannon Park, amely szerinte új dimenzióba helyezi az ismeretterjesztésről eddig alkotott képet. Ezen kívül előkészítési szakaszban van a látogatók parkolási gondjaira megoldást kínáló 700 férőhelyes Hermina Garázs is.

"A főváros és a kormány ma is elkötelezett a kert zavartalan működtetésében és fejlesztésében egyaránt, ezért a Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag 1,5 milliárdos, míg a kiszolgáló egységek kialakításához 1,2 milliárdos támogatást szavazott meg" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a fejlesztések megvalósítása nagyjából öt évet vesz igénybe, amelynek több mint a fele még hátra van. Tarlós István elmondta: a fejlesztéssel a Fővárosi Állatkert ismét csatlakozhat a világ élvonalához, hiszen Budapest egy olyan új, természettudományos megalapozottságú szórakozási lehetőseggel gyarapodik, amely célja lehet a külföldi és belföldi turistáknak.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség élére jelölt fideszes politikus a Fővárosi Állat- és Növénykert szerepét, elkötelezett munkáját méltatta a környezet- és állatvédelemre való nevelésben, majd kiemelte: a Holnemvolt Vár egy újabb lehetőség erre a feladatra, ahol a gyerekeknek és a felnőtteknek lehetőségük nyílik az együttlétre, a tanulásra és a kikapcsolódásra.

Gulyás Gergely méltatta Tarlós István főpolgármester nyolcéves városfejlesztő munkáját. Beszélt arról is, hogy Persányi Miklós főigazgató "neve egy korszakot fémjelez", az a változás, amely az ő vezetése alatt mind külső megjelenésében, mind belső tartalmában az intézményben végbement, korszakos jelentőségű. Az a megújulás, amit a Holnemvolt Vár elkészülte is jelez, már a 21. század legelső vonalába emeli a Fővárosi Állatkertet" - fogalmazott Gulyás Gergely.

"Remélem, hogy ez az új park előrevetíti azt a gazdag tartalmat és minőséget, amely az egész állatkertet, valamint a napjainkban újjászülető Városliget majd' száz hektárját is jellemezni fogja a jövőben" - mondta Persányi Miklós főigazgató. Hangsúlyozta, hogy a Holnemvolt Várral egy régi álom vált valóra, amelyben az állatok, a játék és a mese egyszerre lehet jelen. Mint mondta, ezek azok a dolgok, amelyek a gyerekeket boldoggá tehetik, és segítheti őket abban, hogy jobban szeressék és megértsék  a természetet.

Az új területen főként a szelídebb állatok vannak jelen, az új állatsimogató, a tengerimalacok városa és számos, nagyrészt háziállatokat, ház körüli jószágokat bemutató létesítmény várja a közönséget. A "Szőrmókosban" az alpakákkal, a karavánszerájnál a kétpúpú tevékkel, a Várkertben kialakított majorságban pedig a magyar tarka marhákkal, a gyimesi racka juhokkal, a mangalica sertésekkel lehet találkozni. A Nyíhangár övezetében az állatkert lovas hagyományai születnek újjá, a Macskaköves udvarban pedig kézműves programok, egyebek közt agyagozás és pékműhely is várja az érdeklődőket. A központi építményében, a Hetedhét Palotában a magyar állatmesék világával lehet megismerkedni. Az ötszintes épület 2700 négyzetméterén egy oktató- és játszóház található, amelynek játékai között ismerős állatmesék elevenednek meg, és a játékok Vuk, Mekk Elek, A Nagy Ho-ho-horgász, Pom Pom, Süsü és Dr. Bubó történetei köré szerveződnek, de Csukás István kifejezetten a

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.