Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Villamosmérnököt keresnek a legtöbben

Közel 1000 állás és több, mint 700 foglalható interjú időpont várja az álláskeresőket az ország legnagyobb múltú állásbörzéjén két napon át. Ezúttal a legtöbb állásajánlat villamosmérnököknek szól, de a legkeresettebbek között vannak az informatikusok és a gépészmérnöki végzettséggel rendelkezők is. Az esemény ingyenes és nyitott minden hallgató, pályakezdő és felsőfokú végzettséggel rendelkező tapasztalt munkavállaló számára.

A járványhelyzetre való tekintettel idén is online rendezik meg hazánk legrangosabb állásbörzéjét. Az Online Műegyetemi Állásbörzén több száz ajánlat közül válogathatnak az érdeklődők és fizikai kontaktus nélkül vehetik fel a kapcsolatot a vállalatok képviselőivel, két napon keresztül – 2021. március 17-én és 18-án 10-17 óra között.

„A kiállítók által kínált pozíciók pár kattintással szűrhetőek a www.muegyetemiallasborze.hu oldalon, ahol egyből jelentkezhetünk is az állásokra. Érdemes listázni az eredményeket, hogy a rendelkezésünkre álló idő alatt minél több céggel felvehessük a kapcsolatot. A kiválasztott vállalatokhoz célszerű interjú időpontot foglalni, ezáltal elkerülhető a várakozás és így 2 nap alatt több interjún vehetünk részt, mintha egyénileg több hónapon keresztül jelentkeznénk különböző állásokra. Előzetesen ajánlott rendbe rakni, frissíteni az önéletrajzunkat és a közösségi profiljainkat is” – tanácsolta Kiss Gergő szervező.

A legkeresettebb szakmák

Felsőfokú végzettséggel rendelkező tapasztalt munkavállalók 320, pályakezdők 247, hallgatók pedig 243 pozíció közül válogathatnak a rendezvényen.

A legnagyobb kereslet az IT szektorban van: villamosmérnököknek 194, informatikusoknak 154 ajánlat szól. Gépészmérnököket 161, mechatronikai végzettséggel rendelkezőket 64 hirdetésben keresnek. Építő- és építészmérnökök 88-67 hirdetés közül válogathatnak, közel kétszer annyiból, mint tavaly. Műszaki menedzsereknek 73, közgazdasági és pénzügyi területen 71-40 pozíció nyitott. Természettudományi és vegyészmérnöki végzettségűeknek 28-29 állásajánlat szól. Járműmérnökök 40, közlekedésmérnökök 26, logisztikai mérnökök 21, autonóm járműirányítási mérnökök pedig 15 álláshirdetés között válogathatnak. A jellemzően kevésbé keresett bölcsészeknek és jogászoknak is több, mint 10 lehetőséget kínálnak a kiállítók.124 pozíció betöltéséhez pedig nem szükséges szakképzettség.

A résztvevő cégek száma nagyságrendileg 60%-kal csökkent a fizikai rendezvényekhez képest, de a kiállítók számát tekintve még így is az Online Műegyetemi Állásbörze hazánk egyik legnagyobb online álláskereső rendezvénye. A kiállítók között van 6 fős mikrovállalat és több tízezer főt foglalkoztató multinacionális cégek is. Ezeknél a munkaadóknál a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya szektortól függően 13–100% közötti, átlagosan 61%.

Sokat változott a munkaerőpiac

„Az eddig inkább az álláskeresők számára előnyös munkaerőpiaci helyzet tavaly március óta drasztikusan megváltozott. Sok gyakornoki programot felfüggesztettek, rengeteg embert elbocsájtottak, munkahelyek, munkakörök szűntek meg. A vállalatok jellemzően továbbra is kivárnak, munkaerő átcsoportosítással próbálják átvészelni a jelenlegi helyzetet, toborzási tevékenységet nem sokan folytatnak. Egy-egy meghirdetett pozícióra hatalmas a túljelentkezés, ezért egyre fontosabb, hogy az álláskeresők minden kínálkozó lehetőséget megragadva kitűnjenek a tömegből. Használják ki a lehetőséget, hogy kötetlenül beszélgethetnek a vállalatok képviselőivel, jelentkezzenek az állásokra, foglaljanak interjú időpontokat és vegyenek részt a céges előadásokon” – mondta Kiss Gergő szervező.

Ingyenes tanácsadások és előadások

A sikeres álláskereséshez nélkülözhetetlen felkészülést ingyenes tanácsadásokkal segítik a szervezők és 17 céges előadás is szerepel a programban. Az esemény ingyenes és nyitott bárki számára, aki aktívan állást, gyakornoki pozíciót keres, vagy aki csupán tájékozódni szeretne a munkáltatók igényeiről és a könnyebb elhelyezkedés feltételeiről.

Az esemény a vállalati szférában leginkább elterjedt és a távoktatásban is használt Microsoft Teams-en keresztül biztosítja az interaktív kapcsolatot, látogatóként elég egy laptop vagy mobiltelefon és internet a felület használatához. A kiállítói csatornákra a www.muegyetemiallasborze.hu oldalon keresztül jelentkezhetnek be az álláskeresők. Ezeken keresztül chatelhetnek, beszélhetnek a vállalatok képviselőivel és a platform videóinterjú lebonyolítására is alkalmas.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.