Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

​A fővárosi önkormányzat az egyetem iránti elismerését fejezi ki azzal, hogy - a felújítási munkák befejeztével - a 3-as metró Klinikák nevű állomása a Semmelweis-klinikák nevet viseli majd - jelentette be Tarlós István főpolgármester a Semmelweis Egyetem jubileumi, 250. tanévének megnyitóján pénteken Budapesten.

A főpolgármester hozzátette, hogy az évforduló alkalmából a fővárosi önkormányzat és a nagymúltú egyetem között 2011-ben létrejött együttműködési megállapodást megújítják.

Magyarország gazdasági teljesítménye teszi lehetővé a felsőoktatási ökoszisztéma továbbfejlesztését - hangsúlyozta az innovációs és technológiai miniszter a megnyitón. Palkovics László köszöntő beszédében hangsúlyozta, ebben a munkában számít valamennyi, a felsőoktatásban érintett résztvevő együttműködésére.

Merkely Béla, az intézmény rektora történelmi jelentőségűnek nevezte a most megnyíló jubileumi tanévet, mint mondta, a történelemformáló elődök tudására alapozva a jelen oktatói és hallgatói együtt formálhatják a jövő egészségügyét.

MTI 

Tarlós István főpolgármester beszéde az alábbiakban olvasható:

Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Püspök Úr! Rektor Úr! Tisztelt Meghívottak!

"Visszapillantva a gyógyító tudományok fejlődésén az idők elejéig az egyéniségeknek, az elméleteknek szakadatlan alá és felhullámzását látjuk. A babonáktól elködösített fejeket követték a racionális gondolkodók, az üres képzelődést az exakt megfigyelések, a próbálgatást a törvény. Az orvostudomány történetének botlásait menti az örök cél: az emberiség jóléte."-  Dr. Mayer Ferenc Kolos orvos, orvostörténész közel száz évvel ezelőtt már látta, hogy az orvoslás talán az egyetlen tudomány, ahol a cél évezredek alatt mit sem változott.  A gyógyítás fejlődése akkor és ma is az emberiség jólétének alapja.

A mai nap szimbolikus jelentőségű. Ezen az ünnepen emlékezünk meg a szervezett, folyamatosan működő magyar orvosképzés 250 éves évfordulójáról.

Talán maga Mária Terézia sem mert arra gondolni 1769-ben, amikor a nagyszombati egyetemen orvosi tanszéket állított fel, hogy kétszázötven évvel később a jogutód, a budapesti Semmelweis Egyetem, a térség legrangosabb orvosképző intézménye, történelmi védjegy és márkanév lesz. 

Korányi Sándor, Szent-Györgyi Albert, Lenhossék Mihály, Bókai János, Arányi Lajos, Fabini János, Verebélyi Tibor, csak néhány név az egyetem egykori polgárai közül. A névsor nem teljes, de megmutatja, hogy a Semmelweis Egyetem kiemelkedő hagyományokkal rendelkező, tekintélyes intézmény.

A nagy elődök munkássága azt példázza, hogy a hagyomány, a tudás, a szakmai alázat és az ezeken alapuló szakadatlan fejlődés alapozzák meg az orvosképzés irányvonalait. A múlt eredményeire építő jövőépítés maradandó értékeket képes létrehozni, a tradíció és az előrelépés jól megfér egymás mellett.

Ma közel 11 ezer hallgató jár a Semmelweis Egyetemre. Közülük mintegy 3800 külföldi diák, akik öt kontinens 60 országából érkeztek. Ők az itt töltött évek alatt megismerik és reményeink szerint megszeretik a magyar fővárost is.

Budapest szempontjából különleges fontossága van annak, hogy az egyetemi diákság, nemcsak mint jövőbeli értékes munkaerő jelent lehetőséget, hanem mint speciális igényű fogyasztói réteg jelen van a város életének számos területén.

Budapest várja és szívesen látja a tudást építő fiatalokat.

A magyar fővárosban ma összességében százezernél több egyetemi hallgató él, nem mindegy, hogy e kisvárosnyi ember tudását miként tudjuk hasznosítani. A jelenlegi városvezetés már évekkel ezelőtt együttműködési megállapodásokat kötött a Magyar Tudományos Akadémiával és a nagy egyetemekkel. (BME, ELTE, Corvinus, Pázmány, és a Semmelweis Egyetemmel is).

A Semmelweis Egyetem alapításának 250. évfordulója alkalmából Budapest Főváros Önkormányzata és a nagymúltú egyetem a 2011-ben kötött együttműködési megállapodást a mai napon megújítja.

Az új szerződés Budapest Főváros színvonalának előremenetelét és a Semmelweis Egyetem működésének segítését egyaránt szolgálja. Budapest ezév tavaszán Brüsszelből nyerte el az Európa Legjobb Úticélja díjat, a napokban pedig az Economist brit hetilap listáján kapott igen előkelő helyezést, a legélhetőbb kelet - európai főváros címmel. Ezt a tendenciát kívánjuk folytatni. Indokolt megjegyezni, hogy az értékelési szempontok közt jelentős számban szerepelnek olyanok (például stabilitás,

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.