Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

image

A Fővárosi Önkormányzat útfelújítási programjának részeként két ütemben megújul a kispesti Ady Endre út a Baross utca és Rákóczi utca között. Ez az idei legnagyobb útfelújítási munka a fővárosban, hiszen az útalapon át a járdákig minden megújul. Az Ady Endre út meglehetősen rossz állapotban van, amelyen már a kátyúzás és a részleges javítás sem segít. Az útszakasz a XIX. kerület fontos közlekedési útvonalaként nem csak a közvetlen földrajzi környezetében lakók közlekedését biztosítja, hanem fontos közlekedési kapcsolatot teremt az Üllői úttal párhuzamosan a Havanna lakótelep számára is.

A felújítás első – belváros irányú – ütemét október 1-jétől december elejéig idén ősszel valósítja meg a főváros, a második ütemre, a városhatár felé vezető szakasz megújítására 2014 tavaszán kerül sor.

image
Az új úttesten kerékpársáv létesül a Határ út és a Baross utca között, a munkák során a teljes útpálya szerkezete és a járdák is újjáépülnek. A munkák során új villamosmegállók épülnek, a peronok új burkolatot kapnak, a Corvin körút és a Hungária út megállóhelyek peronjait kiszélesítik, így biztonságosabb körülmények között várakozhatnak az utasok az itt közlekedő 42-es villamosra. A villamosmegállóknál a gyalogosan közlekedők védelme érdekében az átkelőhelyeknél – a villamosperonnal ellentétes oldalon – középszigetek épülnek. A villamosközlekedés biztonsága érdekében a villamospályát gömbsüvegsor fogja elválasztani a közúti közlekedéstől. A 42-es villamos helyett a teljes vonalon pótlóbuszok közlekednek. A munkák kivitelezője a BKK Közút Zrt.

Közúti közlekedés

Az első ütem idején az Ady Endre út belváros irányú, páros oldalán dolgoznak majd a szakemberek. Ebben az időszakban a Baross utca és a Rákóczi utca közötti útszakasz lesz lezárva az ide betorkolló utcákkal együtt. A felújítás alatt a városközpont – a Határ út – felé tartó forgalma a villamosvágányokon halad majd, itt egy sáv áll majd a közlekedők rendelkezésére a Hunyadi út és a Baross utcai csomópont között. A Tálas utcai csomópont lezárása miatt az itt található benzinkút megközelítési lehetősége is megváltozik.

image
2014. tavaszán, a második ütem idején az Ady Endre út belváros felől a városhatár irányába vezető páratlan oldalán folynak majd a munkák. Az építkezés idején a Baross utca és a Rákóczi utca között az Ady Endre útba torkolló utcákat is lezárják. Ebben a fázisban a városközpont – a Határ út – felé tartó forgalmat nem korlátozzák, ellenkező irányban viszont egy sávon, a villamosvágányokra terelve zajlik majd a forgalom az Álmos utca és a Rákóczi utca között.

A tél elmúltával 2014 tavaszán újulnak meg a gyalogosjárdák az Ady Endre út mindkét oldalán.

Villamospótló buszok közlekedése

A 42-es villamos az útpálya felújítása idején, október 1-jétől december 2-áig nem közlekedik. A villamos helyett a teljes vonalon 42V jelzéssel villamospótló autóbuszok szállítják majd az utasokat.

A 42V jelzésű villamospótló autóbusz a Tulipán utca felé az alábbi megállóhelyeket érinti:

Határ út M, végállomás (felszállóhely): villamospótló autóbusz megállóhelye Ferde utcában, a 123-as autóbusz végállomása utáni megállóhelyen;Corvin körút: villamospótló autóbusz megállóhelye az Ady Endre út 15 szám előtt;Hungária út: villamospótló autóbusz megállóhelye Ady Endre út 33-35 szám előtt;Templom tér: 42-es villamos megállóhelye;Kossuth Lajos utca: 42-es villamos megállóhelye;Vas Gereben utca: 42-es villamos megállóhelye;Kispest, Tulipán utca, végállomás (leszállóhely): villamospótló autóbusz megállóhelye az Ady Endre út – Tulipán utca kereszteződése előtt.

A 42V jelzésű villamospótló autóbusz a Határ út M irányában az alábbi megállóhelyeken áll meg:

Kispest, Tulipán utca, végállomás (felszállóhely): a 42-es villamos végállomási peronján;Vas Gereben utca: 42-es villamos megállóhelye;Kossuth Lajos utca: 42-es villamos megállóhelye;Templom tér: 42-es villamos megállóhelye;Hungária út: 42-es villamos megállóhelye;Corvin körút: 42-es villamos megállóhelye;Határ út M: 99-es autóbusz megállóhelye;Határ út M, végállomás (leszállóhely): 914-es, 914A, 950-es, 950A autóbuszok megállóhelye.

BKK

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.