Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Divattermékké vált a védőeszköz

A koronavírus-járvány kezdete óta alapkellékké váltak a maszkok, az arcot és az orrot eltakaró viselet pedig az elmúlt hónapokban divatcikké nőtte ki magát. Tavasszal sok olyan cég is maszkokat kezdett gyártani, akik korábban mással foglalkoztak – így tett az egyik legnagyobb múltú magyar zászlóüzem is. Míg az általuk készített zászlók eddig királyi paloták díszei voltak, ma maszkjaik segítik a vírus elleni védekezést több tízezer ember arcán. Tapasztalataik szerint egyre nagyobb az igény a mintázott, egyedi maszkokra is, mert ez is legalább annyit elárulhat rólunk, mint bármely más ruhadarabunk.

Egy évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, hogy a közterületeken mindenki maszkban közlekedjen Magyarországon, de az egykor még utópisztikusnak hitt világ mára valósággá vált. A koronavírus-járvány terjedésének lelassítása érdekében az élet legtöbb területén kötelező a maszk viselete, az egyik legfontosabb védőeszköz pedig az idő előrehaladtával divatcikk is lett egyben.
A Poliform zászlógyártó a járvány kezdetén magától értetődőnek vette, hogy az akkor még hiánycikknek számító maszkok készítéséhez csatlakozzon, erre ugyanis a békeidőben megszokott megrendelésszámok mellett is volt kapacitásuk, gépekben és emberi erőforrásban mérve egyaránt.

Papp János, az egyik legnagyobb múltú magyar zászlóüzem ügyvezető tulajdonosa arról beszélt, hogy elsőként a Pest megyei Kóka önkormányzatának, óvodájának és körzeti orvosainak gyártottak le többszázas nagyságrendben maszkokat jótékony céllal, majd nem sokkal később egy partnerük megkeresésére kezdték el nagyobb volumenben a gyártást.
„A járványhelyzetre senki nem volt felkészülve, ezért a maszk is hiánycikké vált. Kötelességünknek éreztük, hogy lehetőségeinkhez képest próbáljunk javítani a helyzeten, ezért egy ügyfelünkkel együttműködve azonnal meg is kezdtük a munkát. Azóta több tízezer maszkot juttattunk már el az emberekhez” – mondta a zászlószakértő.

Feliratos, karácsonyi mintás, smiley-s maszkok

Mint fogalmazott, képzett szakembereik, varrónőik és korszerű gépeik lehetőséget teremtettek arra, hogy zökkenőmentesen átálljanak a maszkok gyártására is. A nehézséget inkább az okozta, hogy közben a zászlókra vonatkozó megrendeléseiket is teljesíteniük kellett, de megfelelő munkaszervezéssel ehhez is sikerült alkalmazkodniuk.

Tavaszhoz képest jelentős változás, hogy hatalmas a keresletnövekedés az egyedi, saját készítésű maszkokra.

„A piaci igényeket figyelembe véve zajlik a gyártás. Rengeteg megkeresést kapunk cégektől, akik a logójukkal ellátott maszkokat szeretnének, de a digitális textilnyomó gépeink segítségével akár a grafikusunk által kitalált figurákat, akár a megrendelők elképzelését is rá tudjuk nyomtatni a klasszikus téglalap alakú és a középen varrott, közismerten csőrös  maszkokra is” – értékelt Papp János. Emellett arról is beszélt, hogy a kicsik körében nagyon népszerűek a különböző gyerekmintás, színes maszkok, míg a felnőttek is inkább azokat a fazonokat keresik már, melyek kifejezik a stílusukat, legyen az egy terepmintás, egy feliratos, egy smiley-s vagy egy humoros jelképpel ellátott maszk. Sőt, az ünnepek közeledtével egyre többen vásárolnak karácsonyi mintás védőeszközöket is, melyek nagy választékban kaphatóak náluk is.

A több évtizedes múlttal büszkélkedő Poliform az egyetlen zászlós cég Magyarországon, amelynek egy minőségi terméke minden magyarországi polgármesteri hivatalban megtalálható, ők készítették ugyanis 2000-ben a Millenniumi Emlékzászlót. Emellett a cég nevéhez fűződik a felújított Kossuth téren felvont 4x8 méteres magyar zászló, de a svéd, a dán és a norvég királyi palotán is az ő zászlóik díszelegtek több, mint két évtizedig.

 



 

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.