Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Szakmai programokkal, kiállításokkal, közönségtalálkozókkal és kerekasztal-beszélgetésekkel is várják az érdeklődőket április végéig a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) a budapesti Nemzeti Színházban.

A mintegy három héten át tartó rendezvényen a fesztiváldíjas, különleges látványvilágú előadások mellett számos szakmai programon is részt vehetnek a látogatók - olvasható a fesztivál honlapján.
Mint írják, az érdeklődők találkozhatnak Michael Thalheimerrel, az európai kortárs színházi élet egyik legnevesebb alakjával, részt vehetnek a Bertolt Brecht időszerűségéről szóló kerekasztal-beszélgetésen, továbbá három kiállítás is látható a színház első és második emeleti előcsarnokaiban.
Az érdeklődők megtekinthetik A látvány művészete című, Székely László díszlettervező munkáit bemutató kiállítást, szombattól pedig az Életképek a Berliner Ensemble múltjából és jelenéből című tárlat látható. A kiállítás táblái felidézik a fesztiválon két előadással is bemutatkozó Berliner Ensemble történetének csúcspontjait: A kurázsi mama gyermekeit Helene Weigellel, az Arturo Ui két előadását Ekkehard Schall-lal és Heiner Müller még ma is játszott rendezését Martin Wuttkéval.
A tárlat Brecht és Helene Weigel legendás korszakára emlékeztet, és ívet húz Brecht 1954-es A kaukázusi krétakör-rendezésétől, amellyel átvette az intézményt, a darab Michael Thalheimer-féle 2017-es bemutatásáig, amellyel Oliver Reese intendatúrája kezdődött. Fotók, dokumentumok és irodalmi szövegek mutatják be a művészileg és politikailag meghatározó színházi tevékenységet.
A Berliner Ensemble a színházat alapító Bertolt Brecht A kaukázusi krétakör című művével - Michael Thalheimer rendezésével szerepel a fesztiválon szombaton és vasárnap. A rendezővel az előadásról Németh Ákos drámaíró beszélget vasárnap, hétfőn pedig Brecht időszerűsége címmel tartanak kerekasztal-beszélgetést, Wilhelm Droste és Erdmut Wizisla irodalomtörténész, valamint Zsótér Sándor rendező részvételével.
A fesztivál hétfői programjában szerepel a Berliner Ensemble egy másik produkciója: Oliver Reese rendezésében Günter Grass A bádogdob című műve.
A Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar látványtervező hallgatóinak kiállítása Brecht stúdiumok címmel látható a fesztiválon. A tárlat a harmadéves, végzős hallgatók terveiből válogat, a díszlet és jelmeztervek a Koldusopera, A szecsuáni jólélek és a Kurázsi mama és gyermekei című drámákhoz készültek.
Az arab színház a száműzetésben címmel április 20-án, pénteken tartanak beszélgetést. Rolf C. Hemke kurátor, dramaturg, 2019-től a Kunstfest Weimar művészeti vezetője száműzetésben élő kiemelkedő fiatal arab színházi alkotókkal beszélget az arab művészek európai lehetőségeiről, témaválasztásról, félelmekről, kilátásokról. A beszélgetésen Rafat Alzakut, Mokhallad Rasem, Muhaned Alhadi és Ali Chahrour vesz részt.
A Nemzeti színházakról - másként címmel április 21-én, szombaton a Bajor Gizi Szalonban tartanak beszélgetést. A szakmai programok között szerepel még április 26-án, csütörtökön A bolond bölcsesség útja című filmvetítéssel egybekötött találkozó, amelyen Parvathy Baul énekessel és Julia Varley színésznővel (Odin Teatret) Rideg Zsófia dramaturg beszélget.
Két workshop is helyet kapott a programban: Oliver Reese, a Berliner Ensemble művészeti igazgatója, rendező és dramaturg kétnapos kurzust tart a Kaposvári Egyetem hallgatóinak, Parvathy Baul pedig Satyananda Das Baul, Lakshman Das Baul énekesekkel tart mesterkurzust.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.