Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A kormány és a főváros megállapodott, a tao-rendszer átalakításával az eddigi támogatásnál nagyobb, 3,5 milliárd forint fix összegű előadóművészeti támogatást fog kapni a 11 budapesti fenntartású színház. A keretet a kormány a főpolgármester javaslata alapján osztja fel – jelentette be Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a Budapestinfón, hétfői sajtótájékoztatón.

A miniszter emlékeztetett rá: Tarlós István főpolgármester több alkalommal jelezte a kormánynak, hogy a tao-rendszer átalakítását csak akkor tudja támogatni, ha ez semmilyen veszteséget nem jelent a budapesti színházaknak. Gulyás Gergely hozzátette: politikai megállapodás jött létre a főváros és a kormány között, a főpolgármester azt harcolta ki, hogy a fővárosi teátrumok az eddigi tao-támogatásnál magasabb, fix összegű előadóművészeti támogatást fognak kapni, ami 3,5 milliárd forint lesz jövőre. A keretről a főpolgármester dönthet, a kormány ennek megfelelően fogja a támogatásokat kiosztani – mondta.

Kitért rá, hogy 2017-ben a befogadott tao-támogatás a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő 11 színház esetében összesen mintegy 2,6 milliárd, a 2018-as összeg pedig körülbelül 3,3 milliárd volt. Budapesten a tao megszüntetésével kapcsolatos kérdéseket rendeztük, megszüntettük a visszaéléseket, a színházak több támogatáshoz fognak jutni, világos, átlátható rendszerben – hangsúlyozta Gulyás Gergely.

Tarlós István főpolgármester a Budapestinfón emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnökkel kötött egy magállapodást arról a feltételrendszerről, amelynek alapján a főpolgármester-jelölést elvállalta, „e megállapodás egyik lényeges pontja, hogy ezt a várost én vezethetem”. A tao-támogatások korábbi formájukban megszűntek, a fővárosi fenntartású színházaknál viszont a főváros hatásköre nem szűnhet meg. A 3,5 milliárdos támogatást a kormány garantálta, „én addig maradok a helyemen, amíg ez a garancia érvényes” – jegyezte meg a főpolgármester, hozzátéve, hogy a keret kizárólag a főváros javaslata alapján osztható fel.

Kérdésre válaszolva a sajtótájékoztatón jelenlévő Fekete Péter kulturális államtitkár elmondta: többek között az alternatív teátrumokkal is folyamatos tárgyalásokat folytatnak, utóbbiakat érintően szintén lesz egy keretösszeg, „akik valós szakmai munkát végeznek, meg fogják kapni a támogatásukat” - hangsúlyozta.

Hozzátette: a 3,5 milliárd forintos keretösszeget érintően a 11 fővárosi fenntartású színház az Emmi honlapján két hét múlva megjelenő adatlapján nyújthatja be az igényét, amelyet két héten belül feldolgoznak. A megítélt támogatás első egyharmadát az érintettek március végén megkaphatják, a szezon végén, júliusban a második egyharmadot, a harmadikat pedig szeptemberben folyósítják. „Ezzel megszűnik a színházak év végi őrülete, hogy fel tudják-e tölteni a tao-t, kiszámítható lesz a pénzösszeg, amit kapnak, nem kell jutalékot fizetni, biztonságos, kiszámítható rendszer lesz” – hangsúlyozta.

Szintén kérdésre válaszolva Tarlós István közölte: a fővárost illető 3,5 milliárdos összeget felosztásáról szóló javaslatot humán helyettesével fogják elkészíteni, a színházigazgatók véleménye alapján.

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.