Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Stratégiai megállapodást írt alá az Agrármarketing Centrum, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és a Takarékbank 

 

Az átfogó szakmai összefogás és társadalmi kampány célja, hogy felhívják a figyelmet a méhek ökológiai fontosságára, javítsák a mintegy 20 ezer család megélhetését biztosító méhészeti ágazat gazdasági helyzetét és versenyképességét, illetve ösztönözzék a hazai mézfogyasztást.  Magyarország az Európai Unió harmadik legnagyobb méztermelő országa, azonban a hazai mézfogyasztás a növekvő tendencia ellenére elmarad az egy főre vetített, évenkénti 1,7 kilogrammos uniós átlagtól. A három szervezet többek között méhcsaládok vásárlásával, mézkészítéssel, a méhek kulcsfontosságú szerepének bemutatásával, a méz gasztronómiai és emberi szervezetre gyakorolt előnyeinek ismertetésével, a gazdák helyzetbe hozásával, az elkövetkezőkben kiemelt figyelmet fordít az ágazatra, valamint elindítják a „Tehetsz méh többet!” nagyszabású lakossági edukációs kampányt.  

  

Fontos statisztikákkal hívják fel a figyelmet a világ vezető tudósai, a nemzetközi méhész szervezetek, valamint a környezetvédők a globálisan tapasztalható mézelő méh állomány drasztikus csökkenésére, a faj eltünedezésére és a méhcsaládok meggyengülésére. A méhek jövője a mi jövőnk is, azaz a gyermekeinké. Száz élelmiszerből hetven előállításához szükség van a méhekre, vagyis az állomány megcsappanásával a jövő generációinak élelmiszerellátása kerülhet veszélybe. A Takarékbank ezért megkereste az Országos Magyar Méhészeti Egyesületet (OMME), amelynek elnöke Bross Péter örömmel fogadta egy, a méheket és a magyar méhészeket támogató piaci szereplővel közös kampányt. Az OMME segíti a projektet szakmai információkkal, cikkekkel, külföldi példákkal és követendő nemzetközi marketing ötletekkel. Az együttműködéshez csatlakozott az Agrármarketing Centrum is, amely a kommunikációs és marketing feladatok elvégzésére összpontosít a nagyszabású társadalmi edukációs kampány ideje alatt. 

A bank több tízezer példányban készít edukációs kiadványokat, emellett közösségi média aktivitásokkal, jelentős médiafelület biztosításával, gazdaportrékkal és saját készítésű mézzel járul hozzá a méhek és a hazai méhészeti piac védelméhez.” – mondta el Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója.   

 Társaságunk örömmel vesz részt a „Tehetsz méh többet!” szlogen alatt futó edukációs kampány erősítésében. Lehetőségeink szerint országos rendezvényeken való megjelenéssel, illetve különböző kommunikációs eszközök bevonásával szeretnénk mindenki számára ismertté tenni közös kampányunk üzenetét, mondta Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője.

Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke kiemelte: „Egy nehézséggel küzdő ágazatban, mint a méhészeti, nagyon hálás dolog olyan szervezetekkel együttműködési megállapodást aláírni, amelyek segíteni próbálnak. Segítenek a termelőknek, a méhészeknek és segítenek a még nagyobb bajban lévő tenyészállataiknak, a méheknek."

Magyarország az Európai Unió harmadik legnagyobb méztermelője, a hazai méhészetek körülbelül 1,2 millió méhcsaládot tartanak. Az ágazat komoly erőket mozgatott meg azért, hogy a méhsűrűség az unióban továbbra is Magyarországon legyen a legmagasabb, egy négyzetkilométerre továbbra is 12 méhcsalád jusson. Az EU-ban évente átlagosan megtermelt 250 ezer tonna mézből Magyarország közel 10 százalékkal részesedik. 2010 óta hazánkban a tudatos vásárlói szokások elterjedésével már duplájára nőtt a mézfogyasztás, így jelenleg 90 dkg/fő/év a magyar átlag, ennek a szépen emelkedő tendenciának azonban folytatódnia kell ahhoz, hogy a magyarok is elérjék az 1,7 kilogrammos EU-s átlagot. Hazánkban több mint 20 ezer magyar család megélhetéséhez járul hozzá a méhészet. Egy átlagos évben határainkon belül 25-28 ezer tonna mézet termelünk, az éves méztermelés az elmúlt tíz évben az időjárás és az egyéb körülmények függvényében 15 és 30 ezer tonna között alakult országunkban. 

A méz jótékony hatása a benne található 100-nál is több aromaanyagnak, 18 féle aminosavnak, 12 féle ásványi anyagnak (cink, magnézium, fluor, mangán, foszfor, nátrium, réz, kalcium, vas, kálium, kén, klór) 10 féle szénhidrátnak, 8 féle vitaminnak - (B1, B2, B6, biotin, C, folacin, niacin, pantoténsav), továbbá enzimeknek, szerves savaknak, és baktériumölő anyagoknak köszönhető. 

 

 

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.