Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Sok – sok eltelt év és évtized, több száz segítségre szoruló SNI-s (sajátos nevelési igényű) gyermek. Mindezek a száraz adatok, amiből keletkezik a csoda.

A sajátos nevelési igény fogalma a következő: „különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrumzavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd”– 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről.

A KSH adatai szerint Magyarországon hozzávetőlegesen 57 ezer sajátos nevelési igényű gyermek van. A hivatalos adatok szerint általános iskolában diagnosztizálták a legtöbbet, mely 7.8%-ot jelent, ennél valamivel kevesebben vannak középfokú oktatási intézményben, a szám tovább csökken, ha megnézzük az óvodákat.

Ez azért meglepő, mert nyilvánvaló, hogy már kisgyermekkorban is jelen vannak ezek a fejlődési rendellenességek, mivel legtöbbször ezek veleszületett problémák, melyeket viszont túl későn diagnosztizálnak. Ez igazán komoly probléma. Bár enyhe esetekben nem feltétlenül jelentenek mindennapos problémát kisgyermekkorban, de később biztosan felerősödnek a tünetek, ezért fontos lenne a mielőbbi állapotfelmérés és a felismerés.

Ezeknek a gyerekeknek az ellátását országosan mindössze 411 szakember, köztük konduktor, gyógypedagógus vagy fejlesztő pedagógus, pszichológus végzi. Nagyon kevés a szakértő, ezért is fordul elő, hogy sokszor későn találkoznak ezek a gyermekek és családok szakemberrel.

Székesfehérváron, 2020-ban alakult meg a Csodavarázs Fejlesztőház, ahol 4 fantasztikus nő - gyógytornász, pszichológus, konduktor, gyógypedagógus (képünkön) – dolgozik azon, hogy az érintett családok minél előbb, minél komplexebb szakértői segítséget és támogatást kapjanak a nehézségeik leküzdésére.
Egy női magazin megkérdezte őket, hogy miért választották ezt a pályát.

„Már a főiskolán tudtam, hogy a jövőmet a gyermekek gyógyítására fogom szentelni. Az elmúlt 17 év sok mindent adott nekem és mára már rengeteg gyermek és szülő szeretetét és bizalmát tudhatom magaménak. Ez visz tovább engem ezen az úton”– mesélte Pilaszanovich-Máté Szilvia, gyógytornász.

„Szerencsésnek és hálásnak érzem magam, hisz mindennap a hivatásomnak élhetek. Személyes és szakmai célom, hogy a gyermekek lelki fejlődését segítsem, támogassam a szülőket a szülővé válás rögös, hullámzó és egyben gyönyörű útján”– nyilatkozott magazinunknak Dorotovics Miléna, pszichológus, majd fontosnak tartotta megemlíteni. Szeresd, amit csinálsz, csak így lehet.”

Antoine de Saint-Exupéry-t is idézte, mely szerint

Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.

„Hálás vagyok, mert megadatott nekem az, hogy a munkám egyben a hobbim is. Hitvallásom: „A gyermek olyan, mint egy pillangó a szélben. Néhány magasabbra tud repülni, mint mások, de mindegyik a legjobb tudása szerint repül. Miért is hasonlítanád össze őket? Mindegyik más. Mindegyik különleges. Mindegyik gyönyörű.” (ismeretlen szerző). Mindennap ebben a hitben dolgozni, szeretni, sokszor csodát tenni nagy kiváltság. Én ezt teszem”– közölte portálunknak Kovácsné Lajos Anita, gyógypedagógus.

„Hálás vagyok, mert mindazt, amit kislány koromban megálmodtam, egy hivatásban valósul meg. A konduktív pedagógia által taníthatok is, de közben „gyógyíthatom” is a rám bízott gyermekeket és felnőtteket. Mindennap egy sikertörténet. A legapróbb eredmény is maga a csoda, a szeretet, a megbecsülés, amit nap, mint nap kapok, minden nehézségen átsegít. Egy mosoly, egy ölelés minden küzdelmes munkát feledtet. Ezért érdemes csinálni”– zárta a beszélgetést Barna Andrea, konduktor.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.