Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az egészségügyi szakma országszerte küzd az ápolói létszámhiánnyal. Fontos lenne az, hogy egyöntetű elismerés övezze az ápolók nehéz, áldozatos munkáját - jelentette ki a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak ápolási igazgatója az Ápolók Nemzetközi Napján tartott ünnepségen.

Felföldi Katalin szerint a hivatás gyakorlói ki kell, hogy álljanak az ápolás értékei mellett, csökkenteni kell a munkaterhelést, jobb munkakörülményeket kell biztosítani, hogy a fiatalok megláthassák jövőjüket ezen a területen. Mindennapi tapasztalatuk, hogy a jó munkahelyi közösség képes megtartani munkatársaikat, ez legalább annyira fontos, mint az anyagi megbecsülés.

Nemcsak a szakma, az egészségügyi kormányzat is megbecsüli az ápolók lelkiismeretes munkáját, amire a folyamatos bérfelzárkóztatás mellett a legjobb bizonyíték a János Kórház hamarosan beköltözhető felújított nővérszállója is, ahol méltó körülmények között pihenhetnek, készülhetnek másnapi munkájukra a dolgozók - emelte ki Felföldi Katalin, ápolási igazgató.

A Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak ünnepi rendezvényén 10 ápolási igazgatói dicséret mellett 10 főigazgatói és 11 tudományos munkáért járó dicséretet is átadtak. Dr. Lukovich Péter osztályvezető főorvos beszédében hangsúlyozta, hogy az ő szakterülete, a sebészet olyan hivatás, ahol a legfontosabb a bizalomra épülő csapatmunka. Kiemelte, hogy a János Kórházban olyan összeszokott gárda dolgozik, amelynek tagjai orvostól a szakápolóig, gyakran szavak nélkül is megértik egymást és feltétel nélkül megbíznak egymásban.

A Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak kommunikációs vezetője azt hangsúlyozta, hogy az ápolók töltik a legtöbb időt a betegekkel. Niczky Emőke hozzátette: a gyógyulás legalább felerészben az ápolás minőségén, gondosságán múlik. Ahogyan mondta, ez fizikailag is megterhelő munka, melyben megmutatkoznak a betegellátás nehézségei is, a mosdatástól kezdve, a tápláláson át, a bíztató szóig. Az ápolói munka az ösztönösség és a tudás, vagyis az önkéntelen segíteni akarás és a szakértelem csodálatos ötvözete – tette hozzá.

Az Ápolók Nemzetközi Napján a szakápolói képzés megalapítójáról, a brit Florence Nightingale-ről emlékszik meg az egészségügyi szakma szerte a világon. Florence Nightingale 1820. május 12-én született, ő rakta le az ápolói szakma mindenütt elismert etikai és szakmai alapjait. Már hosszú élete során legendává vált, az 1853-tól 1856-ig tartó krími háborúban a sérült katonák őrangyalaként emlegették. 1907-ben az első nőként megkapta a brit Becsületrendet is.

A Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak évente átlagosan 50.000 fekvőbeteget lát el a közel egymillió fős nyugat-közép-magyarországi régióból. Az évi mintegy egymillió járóbeteg gondozása a szakrendeléseken és szakmai centrumokban történik.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.