Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

MTI Fotó: Bruzák Noémi
MTI Fotó: Bruzák Noémi

Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes szerint "csalódniuk kell azoknak", akik az elektromos taxik ügyében valamiféle "egymásnak feszülésben reménykedtek" a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és főváros között; valójában az elektromobilitás térnyerését mind a tárca, mind a fővárosi önkormányzat kiemelkedően fontosnak tartja és együtt is küzd érte.

Szeneczey Balázs felidézte: az elektromobilitás terjesztését célzó Jedlik Ányos terv megvalósításáról tavaly ősszel írt alá együttműködési megállapodást a főváros önkormányzata és az NGM. A megállapodás eredményeként rövidtávon mintegy 250 töltőoszlop és 500 töltőhely létesülhet városszerte, amelyek számát a tervek szerint folyamatosan bővítik.

Nem rövid távú munkáról van szó

Ismertette: a megállapodásban vállalta a fővárosi önkormányzat, hogy áttekinti a személyszállítási szolgáltatásokra vonatkozó rendeleteit, és javaslatot tesz a zéró emissziós járművek elterjesztésére a személytaxi-szolgáltatásoknál, illetve egy zéró emissziós járművekre épülő közösségi autómegosztó rendszer (car-sharing) bevezetésénél. Mivel úgy vélik, jó példával kell elöl járniuk, vállalásuk szerint a fővárosi közszolgáltatásokat ellátó járműparknál is megvizsgálják a károsanyag-kibocsátástól mentes járművek alkalmazásának lehetőségét.

Szeneczey Balázs közölte: természetesen tudják, hogy ez nem rövid távon megvalósítható elképzelés, és számos feltétele van, de úgy véli, a zéró emissziós járművek elterjesztése egy nem megmagyarázandó nemes “végcél”.

Riadalomkeltésre alkalmas főcímek

A főpolgármester-helyettes kitért arra is, hogy az elmúlt hetekben többször szükség volt a szmogriadó tájékoztatási, és néhány esetben a riasztási fokozatának elrendelésére a budapesti légszennyezettségi adatok ismeretében. Ilyen helyzetben különösen furcsának tartják – fűzte hozzá -, hogy a levegő tisztaságáért “más esetben zajosan aggódók” törekvéseiket “finoman szólva sem pártoló hangulat- és riadalomkeltésre alkalmas főcímekkel” jelentetnek meg cikkeket.

Hangsúlyozta, a fővárosi önkormányzat és az NGM célja is az, hogy elsősorban ösztönző szabályozási környezettel támogassa a zéró emissziós járművek elterjedését, és bíznak benne, hogy ebben minden “felelősen gondolkodó politikai erő, újságíró és taxitársaság, taxis érdekképviselet” támogatására számíthatnak.

Gyorsan nem lehet lecserélni az összes taxit

Az NGM szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: nem javasolták olyan konkrét tiltás bevezetését a fővárosi önkormányzatnak, hogy Budapesten taxiszolgáltatást egy bizonyos türelmi idő elteltével csak zéró emissziós gépkocsival lehessen végezni. A tárca véleménye szerint az összes taxi rövid távú lecserélése elektromos autókra jelenleg nem reális lehetőség.

A napi.hu portál szerdán Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettestől kapott információkra hivatkozva azt írta: az NGM azt javasolta a fővárosi önkormányzatnak, hogy hozzanak olyan szabályozást, amely szerint Budapesten taxiszolgáltatást egy bizonyos türelmi idő elteltével csak zéró emissziós gépkocsival lehessen végezni.

Tarlós István főpolgármester délelőtti sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, tervezik-e azt, hogy taxizni csak elektromos járművel lehessen majd, azt mondta: ez az előírás belátható időn belül a taxisokat nem fenyegeti.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.