Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az 50 éves BKV egész éves rendezvénysorozatának záróeseményeként november 25-én, vasárnap megmutatjuk a főváros hajdani járműveit! Ezen a napon útra bocsátjuk a gondosan felújított Ikarusokat, pályára állítjuk gyönyörű nosztalgiavillamosainkat.

Több felújított villamost és egy autóbuszt éppen most, 50 éves születésnapunk záróakkordjaként mutatunk meg először az érdeklődőknek, másokat – mint a favázas 611-est, a 436-ost, a Ganz UV-t vagy az Ikarus 180-ast – már jól ismerhetik a tavasztól őszig tartó hétvégi nosztalgiajáratokról.

A műfaj szerelmesei ezúttal tíz villamosra számíthatnak, amelyeknek többségén utazhatnak is, ha délelőtt 9.45-re kimennek az új Budafok kocsiszínhez. A járművekre ugyanis csak ott lehet majd felszállni, nosztalgiajegy megvásárlása után. A villamosok a Budafok kocsiszín – Fehérvári út – Nagykörút – Széll Kálmán tér – Szent János Kórház – Széll Kálmán tér – Krisztina körút – Bartók Béla út – Kelenföld kocsiszín útvonalon, kettesével közlekednek majd, a megállókban nem állnak meg. A nézelődők kedvéért elmondhatjuk: a járműcsodák mintegy fél óra alatt haladnak el egy helyszínen,  mert – hogy a menetrendszerinti villamosforgalom zavartalan maradjon – 5 perces időközökkel követik egymást, párban. Az érintett járműveken utazóknak pedig mintegy másfél órás nosztalgikus időutazásban lesz részük a Kelenföldi kocsiszínig.

A nosztalgiakonvoj megtekintéséhez elsősorban a Rudas Gyógyfürdő és a Szent Gellért tér közötti szakaszt, illetve a Bartók Béla út belvárosi részét ajánljuk, a menethez ugyanis nyolc autóbusz is csatlakozik a Rudas Gyógyfürdőnél. Az autóbuszok között – amelyek ezúttal utasokat nem szállítanak – olyan régi legendák is találhatóak majd, mint a MÁVAG TR5, vagy a ráncajtós Ikarus 280, de jelen lesz a retró életérzést megtestesítő, közkedvelt Ikarus 630 Kabrió, és a többi ikonikus, hazai gyártású jármű is! A menet végén a nosztalgia villamosok Kelenföld kocsiszínbe, a nosztalgia-autóbuszok pedig Kelenföld autóbuszgarázsba állnak be. Ezen a két, egymáshoz közel fekvő telephelyünkön biztosítunk majd lehetőséget az ágazatonként felsorakozott nosztalgia járművek fotózására körülbelül 1 óra időtartamban, amelyhez előzetes internetes regisztráció szükséges. Regisztrálni az alábbi linkeken lehet:

Kelenföld kocsiszín: https://www.bkv.hu/hu/visits/60
Kelenföld autóbuszgarázs: https://www.bkv.hu/hu/visits/61

BKV Zrt.

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.