Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A többség hosszú évek óta tanul angolul, mégsem mer megszólalni és elégedetlen a nyelvtudásával – ez derül ki a Speak! Nyelviskola által, 1162 résztvevő megkérdezésével végzett kutatásból.

A Speak! Nyelviskola által, 2017. február 1. és március 15. között, online kérdőíves módszerrel végzett „Nagy Nyelvtanulási Felmérés 2017” kutatásból kiderült, hogy 10-ből 8 ember elégedetlen a nyelvtudásával, miközben a résztvevők közel fele 5-10 évet vagy ennél is többet tanult angolul.

Kézzel-lábbal kommunikálunk és nem beszélünk

Arra a kérdésre, hogy mire érzi elégnek a jelenlegi angoltudását, a legtöbb ember (32,5%) azt válaszolta, hogy ha nagyon muszáj, kézzel-lábbal útba tud igazítani egy turistát, de szóban és írásban is csak lassan tudja szavakba önteni a gondolatait.

Beszédes adat, hogy a felmérésben résztvevők 29%-a, saját bevallása szerint egyáltalán nem mer megszólalni angolul, 26%-nak nem jutnak eszébe a szavak, 17% pedig nem hallja ki a kulcsszavakat egy beszélgetésből, vagy filmből.

A válaszadók több mint 2/3-ának nincs középfokú nyelvvizsgája (69%), és csak 100-ból 6 megkérdezett számolt be felsőfokú nyelvvizsgáról.

Az iskolai angolórák semmit sem érnek

Legalábbis a megkérdezettek szerint, akik a 7., vagyis utolsó helyre tették az általános-, vagy középiskolai angolórákat, amikor arra kértük őket, hogy állítsanak fel egy hatékonysági sorrendet a megadott tanulási formák között.

Az 1162 válaszadó szerint az anyanyelvi környezetben való tanulás a leghatékonyabb módja a tanulásnak, több mint 60%-uk pedig eredeti nyelven nézett filmekkel és sorozatokkal fejleszti a nyelvtudását.

„A hozzánk érkező diákokon ugyanezt a belső elégedetlenséget és félelmet tapasztaljuk: elégedetlenek a tudásukkal, és nem mernek megszólalni angolul – mondja Dunay Péter, a Speak! Nyelviskola alapítója, szakmai vezetője. – Ezért döntöttünk úgy 3 évvel ezelőtt, hogy létrehozunk egy olyan nyelviskolát, ahol megtörjük az iskolai angolórák csendjét, kivesszük a tankönyveket a nyelvtanulásból, és beszéd közben tanítjuk meg angolul beszélni a diákokat.”

 

 

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.