Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felkérte Tarlós Istvánt, hogy a 2019-es önkormányzati választáson induljon el a főpolgármesteri tisztségért – jelentette be a kormányfő szerdán, miután a Városházán tárgyalt a főpolgármesterrel.

Orbán Viktor a Tarlós Istvánnal közösen tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a kormány számára magyar szempontból fontosabb város nem létezik, mint Budapest, amely a budapestiek otthona, de egyben a nemzet fővárosa is. A mostani megbeszélésen egy 60 tételből álló listát mutatott be, mint annak bizonyítékát, hogy a kormány elkötelezett a főváros fejlesztése mellett. A megvalósult beruházások közül megemlítette például a városligeti műjégpálya és a Nemzeti Lovarda rekonstrukcióját, a Budai Vigadó, a Dagály, a Zeneakadémia és a Gül Baba türbéje felújítását, valamint a Korányi-projektet. A folyamatban lévő ügyek közül kiemelte a budai Várnegyed, továbbá a Fiumei úti sírkert és a Salgótarjáni úti zsidó temető felújítását, az Operaház megújítását, és a tervek szerint megépítendő új atlétikai stadiont. A megvalósult beruházások összértéke mintegy 288 milliárd forint, a folyamatban lévő fejlesztéseké több mint 600 milliárd forint, amelyben nincsenek benne a közlekedési beruházások, utóbbiak 700 milliárd forintot meghaladó tételt tesznek ki.  Azt is megjegyezte, hogy a kormány több mint 217 milliárd forintnyi adósságot vállalt át a fővárosi önkormányzattól.

„Mindannyiunknak az az érdeke, hogy Budapest visszanyerje régi fényét, Magyarország csak akkor lehet komoly ország, ha a fővárosa is komoly dolgokra vállalkozik” – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, hogy Budapest a Kárpát-medence természetes kulturális és gazdasági központja is. A kormányfő azt mondta, a kormány azt szeretné, ha Budapestnek nemcsak nemzeti, hanem közép-európai kisugárzása is lenne. Hangsúlyozta, hogy Budapestből „közép-európai erőközpontot” szeretnének építeni, a célok eléréséhez pedig nélkülözhetetlen „egy erős, magabiztos és közkedvelt főpolgármester”. A kormány mellett a fideszes kerületi polgármesterek is így gondolják, ezért Orbán Viktor – mint mondta – ma felkérte Tarlós Istvánt, hogy induljon el ismét a következő önkormányzati választáson a főpolgármesteri tisztségért. A miniszterelnök kitért rá, hogy Tarlós Istvánnak szigorú megkötései voltak, ezek közül a legfontosabb a Budapesti Közfejlesztési Tanács létrehozása, amiről mai ülésén dönt a kormány. A kormányfő hozzátette, hogy a tanácsot a főpolgármesterrel közösen, társelnökségben fogják vezetni, és közösen fogják építeni, fejleszteni Budapestet, ebből a szempontból pedig nem 4-5 éves ciklusban gondolkodnak, hanem hosszabb távra, 2030-ig tekintenek.  Tudatta egyúttal, hogy a 3-as metró felújításához szükséges több tízmilliárd forintos összegről is meg tudtak állapodni.

Tarlós István a sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy az újraindulása kapcsán hónapok óta tartanak a találgatások, mint fogalmazott, nincs értelme vitába szállni „ellenzéki vágyakat erősíteni hivatott teóriákkal”. Hangsúlyozta: nem követelt semmit, de jelentős megkötöttségeket (és nem feltételeket) fogalmazott meg a folytatáshoz. „Egyáltalán nem volt ebben semmi zsarolási szándék, egyszerűen tudtam, hogy bizonyos dolgok hiányában képtelen lettem volna folytatni. Az életkorom nem az egyetlen tényező volt, ami ebben szerepet játszott. Egyébként az ellenzéki szimpatizánsoknak szeretném megjegyezni, ha az általuk ajnározott 88 éves Soros György dédelgethet kéretlen nemzetközi terveket, akkor 70 évesen miért ne lehetnének valakinek progresszív tervei egy várossal a saját hazájában?” – fogalmazott. Hozzátette: e megkötöttségekkel várakozásai ellenére nyitott kapukat döngetett. Ráadásul mivel a kormány és a miniszterelnök értékrendjének alapelveivel (az illegális migráció kezelése, nemeztállamiság és nemzetállamok szövetsége, ahogy az EU jogelődjének alapító atyái egykor megálmodták, a klasszikus európai kultúra, a családmodell, a családpolitika) Tarlós István mélységesen egyetért, a miniszterelnök felkérésére elvállalta a jelölést és a 2019-es választáson való részvételt.

A főpolgármester elmondta, hogy súlyos belső küzdelem után hozta meg a döntést. Emlékeztetett rá, hogy közel 30 éve vezető várospolitikus Budapesten, ebben a pozícióban pedig az ember gyakran nem a saját életét éli. Hangsúlyozta, hogy Budapesten főpolgármesterségének eddigi 8 éve alatt botrány, félrecsúszás nem volt, „tehát

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.