Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A kormány évek óta a magyar gazdasági versenyképesség kulcsának tartja az egészséggazdaságot, és már látszanak az egészségiparba fektetett kormányzati források eredményei – erről az innovációs és technológiai miniszter beszélt hétfőn Budapesten.

Palkovics László sajtótájékoztatón elmondta, az ágazati innováció fokozhatja Magyarország önellátási képességét, egyben külföldön is piacképes termékeket és szolgáltatásokat eredményezhet, erősítve ezzel a magyar betegellátást is.

Felidézte: a kormány 2010-ben célul tűzte ki, hogy az országot hight-tech gazdaság és ipar jellemezze, amihez kapcsolódóan 2014-ben elindult a felsőoktatási stratégiaváltás. A kialakuló felsőoktatási ökoszisztémához átalakították a jogszabályi környezetet, a finanszírozási és intézményrendszert, valamint kutatási hálózatokat hoztak létre.

Palkovics László megjegyezte, ma már a magyar gazdaság szereplői 800 milliárd forintot fordítanak kutatás-fejlesztésre és innovációra, kétszer annyit, mint 2016-ban.

A miniszter kiemelte: láthatóvá kell tenni a magyar kutatás-fejlesztés és innováció eredményeit, ennek egyik területe az egészségtudomány, ahol komoly innovációs eredményeket értek el.

Hozzátette: az egészséggel kapcsolatos kutatásokra az innovációs kutatási alapon belül létrejött egy önálló egészségügyi kutatásokkal foglalkozó alap, és a magyar kormány által biztosított források mintegy negyven százaléka az egészségtudományi kutatásokon belül hasznosul.

A hazai egészségipar, egészségtudományi innováció támogatásában stratégiai területnek számít a molekuláris medicina, a genomika, a személyre szabott precíziós és digitális orvoslás, a mesterséges intelligencia orvosi alkalmazása – sorolta.

Számos nemzetközi projektben tud ez az ágazat részt venni – mondta a miniszter, kiemelve a tématerületek hazai műhelyeit összekapcsoló Nemzeti Laboratóriumok rendszerét, amelyben hét az egészségipar területén működik.

Fontos eleme a stratégiának, hogy a nemzetközi élvonalba tartozó magyar és külföldi kutatókat nyerjenek meg a hazai kutatás-fejlesztésnek – mondta.

Palkovics László szerint ennek egyik fontos mozzanata, hogy sikerült megállapodást kötni Krausz Ferenc Németországban élő magyar fizikussal, aki a napokban vehette át a Wolf-díjat.

Krausz Ferenc a németországi Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatójaként a Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központot vezeti. Az intézet kutatási területe a vér molekuláris ujjlenyomatának mérése újgenerációs molekuláris diagnosztika kifejlesztésére, az egészségi állapot monitorozására és betegségek felismerésére.

Palkovics László emlékeztetett, a kormány három éve döntött e kutatóintézet felállításáról és 22 milliárd forinttal támogatta létrejöttét. A forrást részben a kutatások finanszírozására, részben az épület megépítésére – az helyet ad majd a nemzeti biobanknak is – különítették el.

A miniszter a magyar egészségipari innovációk közül kiemelte a Peták István molekuláris farmakológus által vezetett Oncompass Medicine vállalatot,

amely a mesterséges intelligencián alapuló, személyre szabott gyógymódok kifejlesztésén dolgozik. A másik nagy kutatási terület a Roska Botond által vezetett tudományos projekt, amely a retina újraaktiválásával, a látás visszaállításával foglalkozik.

Krausz Ferenc a sajtótájékoztatón azt mondta, nagy megtiszteltetés, hogy átvehette a Wolf-díjat, ugyanakkor szeretné bátorításként is értelmezni az elismerést a lézerfizikában rejlő lehetőségek következetes kiaknázásához.

Az öt éve Münchenben kezdődött kutatásról elmondta, a vér molekuláris összetételéből, elváltozásainak méréséből és nyomon követéséből számos betegség előre jelezhető, és ez döntő mértékben hozzájárulhat a rendszerbiológia és orvosi diagnosztika jövőbeni fejlődéséhez.

Az országos kutatási program célja daganatos és más betegségek korai felismerése egy innovatív módszerrel, az infravörös molekuláris ujjlenyomatok meghatározásával. A vérminták összetételének ultrarövid lézerimpulzusokkal végzett elemzése lehetőséget biztosít a személyre szabott egészségiállapot-monitorozásra, ugyanazon egyéntől időről időre ismételt mintavétellel.

Hozzátette: céljuk 15 ezer résztvevő vérmintáinak vizsgálata tíz éven át, így a résztvevők közötti különbségek, valamint az egyénen belüli változások is követhetővé válhatnak. A kutatási célok eredményéhez évente egy-három alkalommal javasolt részt venni a kutatásban, az egyénen belüli változások így pontosabban lekövethetőek a módszerrel – ismertette Krausz Ferenc.

(hirado.hu)

 

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.