Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Petőfi Sándor versével jelentkezett a színművészetire, most pedig már több száz költeményét szavalja, tanulmányozza, sőt műbajuszt ragaszt, felveszi a bocskai öltönyt és a fehér inget, hogy úgy nézzen ki, mint a nemzeti hősünk.

Bánföldi Szilárd, a nyárlőrinci születésű színművész lassan fél életét a költő bőrébe bújva éli.

„2012-13-ban, amikor készültem az egyetemi felvételire, a színművészetire – Budapestre és Kaposvárra is – az 5 monológ és a dalok mellet, 10 verssel is kellett készülni, amiből egy nekem Petőfi Sándor: Ha férfi vagy, légy férfi című verse volt. Ekkor kezdődött különös kapcsolatunk, ami az egyetemi évek alatt elmélyült, sokat foglalkoztam vele. Mikor végeztem és elkezdtem színészként dolgozni mégis abbamaradt, de most új apropója lett” – mesélte a kezdetekről Bánföldi Szilárd. A 2022-es és 2023-as esztendő Petőfi Sándor születésének 200 éves évfordulójáról szól.

Nagy kérdés, hogy mennyire ismerjük Petőfi Sándort? Tudunk-e tőle verseket, vagy csak verscímeket? Ki volt ő, milyen ember és milyen költő?
„Magyarország egyik legismertebb költőjéről beszélünk, aki döbbenetes életművet hagyott hátra annak ellenére, hogy mindössze 26 éves volt, amikor meghalt. Közel 6-8 év alatt hozta létre azt, ami miatt 200 év elteltével is a legnagyobbak között emlegetjük, másnak ez 2-3 emberöltő lenne. Több, mint 900 verset írt, és még én sem értem mindennek a végére. Folyamatosan tanulmányozom életéről az érdekességeket. Hogy igazán Petőfivé tudjak válni abban nagy segítségemre volt a kiskőrösi Petőfi Sándor Szülőház és Emlékmúzeum is, akiktől rengeteg helyszíni támogatást és életrajzi könyveket kaptam” – tette hozzá a színész, aki már szinte teljesen Petőfi bőrébe bújt.

A Petőfi Emlékévnek és az életre keltett költővel az a cél, hogy a Petőfi-kultusz újra fellendüljön. Hogy a magyarok – fiatalok és idősek – örömmel vegyék elő a költő egyik-másik verseskötetét, vagy keressenek rá az interneten.

(bcoolmagazin.hu)

 

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.