Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A zord téli időjárás ellenére csaknem 46 ezer látogatója volt az idei AGROmashEXPO és Agrárgépshow szakkiállításoknak. A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont teljes területén több mint 350 kiállító mutatta be termékeit, szolgáltatásait Magyarország agráripari csúcsrendezvényén. Az agrárminiszter a megnyitón jelentette be a tárca új hitelprogramját.

Új kamattámogatási hitelprogram indítását tervezi idén a kormány a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások fejlesztéseinek és beruházásainak segítésére. Ezt Nagy István agrárminiszter mondta a kiállítás szerdai megnyitóján. A termelőknek a tavalyi kérelmeik után már 2018-ban 187 milliárd forint közvetlen támogatást fizettek ki előleg és részfizetés formájában, a következő hetekben, hónapokban pedig további 230 milliárd forint kifizetésével segítik finanszírozásukat és jövedelemtermelő képességük fokozását.

Nagy István kitért arra, hogy a klímaváltozás okozta aszálykárok hatásainak enyhítésére a kormány 2030-ig évente 17 milliárd forintnyi fejlesztési forrást biztosít a mezőgazdasági öntözést szolgáló, úgynevezett állami főművek fejlesztésére.

Fontos feladatként említette a Digitális Agrárstratégia (DAS) idei elfogadását, elsőként a közigazgatási adatrendszerekben rejlő gazdaságfejlesztési potenciált tennék kihasználhatóvá. A digitális agrár-rezsicsökkentés célja egyrészt minél több állami adatbázis ingyenessé és elérhetővé tétele, másrészt az állam, illetve az unió felé kötelező adatszolgáltatások egyszerűsítése. A tárcavezető szerint egy most elkészült törvénycsomagnak köszönhetően idén érdemben gyorsulhat az osztatlan közös földtulajdon felszámolása.

Harsányi Zsolt, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (Megfosz) elnöke kiemelte, hogy a Hungexpo és a szövetség közötti többéves megállapodásnak köszönhetően immár évek óta több mint 35 ezer négyzetméteren mutatkozhatnak be az ágazati szereplők.

Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében egyebek mellett azt emelte ki, hogy az idén minden korábbinál több, összesen 4 ezer diák érkezett a kiállításra.

 

Folyamatosan bővülő kínálat

Az AGROmashEXPO-n az erőgépek mellett az elmúlt években növekedett az input a vetőmagok és egyéb szaporító anyagok, a növényvédő szerek, műtrágyák, kártevő mentesítő anyagok kínálata, és a digitalizáció, agrárelektronika, méréstechnika, automatizálás témakörében is egyre több kiállító jelenik meg. Nem volt ez másképp idén sem.

A HUNGEXPO és a Mezőgazdasági Eszköz− és Gépforgalmazók Országos Szövetsége közötti több éves megállapodásnak köszönhetően a magyar piacon dolgozó nagy nemzetközi márkákat forgalmazó cégek színe−java megjelent az AgrárgépShown. A látogatók ezúttal is széles áttekintést kaptak a hazai mezőgazdasági géppiac kínálatáról. A nagy nemzetközi márkák (Claas, John Deere, Messey Ferguson, Lamborghini, Fendt, Case, Krone stb.) és a 2019-es Termékverseny díjazottjai mellett több ország kiállítói is bemutatták újdonságaikat. A visszajelzések alapján a kiállításon ezúttal is rengeteg üzlet köttetett, a forgalmazók és a látogatók is elégedettek voltak. Megfigyelhető volt az idei kiállításon, hogy a látogatók a korábbinál tudatosabban keresik fel a kiállítói standokat. Egyre többen érkeznek úgy, hogy pontosan tudják, mit szeretnének vásárolni, és a helyszínen már csak a döntéshez a legszükségesebb információkat szerzik be.

 

Együtt a szakma

A rendezvényt idén az eddigieknél is több konferencia, tájékoztató és workshop kísérte, amelyeken a gazdálkodók az ipar legaktuálisabb kérdéseire kaphattak válaszokat. A piaci transzparencia értéke – 20 éves PÁIR című nemzetközi konferencián elsősorban az átláthatóság fontosságáról volt szó a piacelemzés és a döntéshozatal kérdéseiben.

Idén tizedszer rendezték meg a Magyar Mezőgazdaság szaklap jóvoltából, és ezúttal is sikeres volt az Agrármarketing és -média nap, amelynek középpontjában ezúttal az agrárdigitalizáció állt.

Sokan vettek részt az Agroinform.hu által megrendezett népszerű a Mi terem a neten? online marketing konferencián és rendkívül népszerű volt az első alkalommal debütáló PREGA AgRobot Show a fórum színpadon, ahol bemutatták a jövő   szántóföldi drónjait, kertészeti és állattartási robotjait.

 

Egy különleges verseny

Ezúttal is az AGROmashEXPO-n rendezte meg a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége a Legyél Te is mezőgépész! Országos Bajnokságot, amelyen ezúttal 6 csapat mérte össze tudását, több mint 500 szurkoló jelenlétében. A szakma legnagyobb országos vetélkedőjén az ország legjobb fiatal mezőgazdasági gépészei, gépésztechnikusa is és gépjavító szakos középiskolásai küzdöttek meg az Agrárminisztérium által felajánlott külföldi gyárlátogatásért és a MEGFOSZ tagjai és az MKB Pénzügyi Csoport által felajánlott nyereményekért.

 

Kert és pince

Ahogy eddig, ezúttal is a kiállítással együtt rendezték meg park- és kertfenntartók, -művelők és műveltetők egyetlen hazai szakkiállítását, a MAGYAR KERT-et, amely még a tavaszi szezon előtt mutatta be a legújabb technológiákat, gépeket.

A kiállítás tematikája a teljes szakágazatot lefedte: a látogatók megtalálhatták a kertek, parkok, kommunális zöld területek és technológiákat.

 

A SZŐLÉSZET és PINCÉSZET a szőlőművelés és borkészítés technológiájának egyetlen hazai szakkiállítása, amely egyedülálló bemutatkozási lehetőséget kínál az ágazat szereplőinek. A kiállítás tematikája a teljes gyártási folyamatot lefedi, sőt, ezúttal megjelentek a pálinkakészítéshez használható eszközök gyártásával, forgalmazásával foglalkozó cégek is.

 

Átadták a Termékverseny díjait is

Immár hagyomány, hogy az AGROmashEXPO megnyitóján adják át a Termékverseny díjait. Évről-évre egyre többen pályáznak az AGROmashEXPO és AgrárgépShow Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési Díjra gépesítés, input, logisztika kategóriákban. 2019-ben rekordszámú, összesen 41 db pályamű érkezett be a szervezőkhöz. A szakemberekből álló zsűri végül két indulónak ítélte oda a Termékverseny Nagydíját, 12 pályázatot Különdíjjal, további 16 pályázatot pedig Prémium Oklevéllel jutalmazott.

Nagydíjat nyertek:

Hazai Termékfejlesztési díj – Logisztika Kategóriában:

  • Pannon Agroteh Kft. – környezetkímélő energiatermelés a mai magyar mezőgazdaságban

Nemzetközi Termékfejlesztési díj – Gépesítés Kategóriában:

  • AXIÁL Kft. – LAAS TUCANO 450 kombájn

A díjazott termékek és cégek listája, valamint a nyertes termékek részletesebb leírása megtalálható a kiállítás honlapján.

 

 

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.