Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A halottak napján és az azt megelőző időszakban a temetők kényelmesebb megközelítése érdekében a BKK 2018-ban is rendkívüli járatokat indít, emellett nagyobb kapacitással indítja számos, sírkertet is érintő közösségi közlekedési járatát már október 27-től. Fontos változás, hogy az Új Köztemető idén a Fiumei úti felújítási munkák miatt a belváros felől az M3-as metró Kőbánya-Kispest végállomása mellett az M2-es metró Örs vezér tere végállomásáról is elérhető a 68B jelzésű gyors autóbuszjáratra átszállva. A várhatóan rendkívül nagy gépkocsiforgalom miatt a temetők megközelítésére érdemes az egyéni közlekedés helyett a közösségi közlekedési járatokat választani, a sírkertek megközelítéséhez pedig utazásukat a BKK FUTÁR alkalmazás használatával megtervezni; a járatok menetrendjei a BKK honlapján is megtekinthetők. Október 31-én, szerdán nyitástól november 2-án zárásig gépjárművel csak az Új Köztemetőbe lehet behajtani, a többi sírkertben tilos az autóforgalom, csak a mozgáskorlátozottak hajthatnak be gépkocsival.

Rendkívüli és a szokásosnál sűrűbben indított közösségi közlekedési járatok

Október 27-től (szombattól) november 2-ig (péntekig) a sírkerteket érintő közösségi közlekedési járatok a szokásosnál sűrűbben indulnak, illetve ezeken a vonalakon a szokásosnál nagyobb befogadóképességű járművek közlekednek. Emellett rendkívüli járatok is közlekednek a fővárosban a temetők gyorsabb és kényelmesebb megközelítése érdekében. Az Új Köztemető belváros, illetve Buda felőli megközelítése idén változik a Fiumei úton zajló villamospálya-felújítás miatt: a sírkert legkönnyebben az M2-es metró Örs vezér tere vagy az M3-as metró Kőbánya-Kispest végállomásától induló 68B jelzésű, rendkívüli buszjáratára átszállva érhető el, amely október 27. és november 2. között minden nap közlekedik. Kőbánya felől továbbra is érdemes a 28-as vagy a 37-es villamosjáratot választani. A Farkasréti temető megközelítését a szokásosnál sűrűbben közlekedő 59-es villamos és a máskor is közlekedő járatokon kívül a 8B, a Megyeri temetőét a 30B, az Erzsébeti temetőét a 36B, az Óbudai temetőét a 118B, a Budafoki temetőét pedig a 158B jelzésű rendkívüli buszjárat segíti.

A sírkertek megközelítéséhez is érdemes utazásukat a BKK FUTÁR alkalmazás használatával megtervezni. A BKK utazástervezője mobilkalmazásként iOS és Android rendszerű eszközökre is letölthető, weben a futar.bkk.hu címen érhető el, és mindig az optimális útvonalat tervezi meg.

A mindenszentekhez és a halottak napjához kapcsolódó További temetői információkért kérjük, keressék fel a Budapesti Temetkezési Intézet weboldalát.

Új Köztemető

Közösségi közlekedés

Az Új Köztemető megközelítésére a belvárosból és a főváros távolabbi területeiről érkezőknek az M2-es és az M3-as metróvonal végállomásától közvetlen eljutást biztosító 68B jelzésű autóbusz igénybevételét javasoljuk. Ez a buszjárat október 27. (szombat) és november 2. (péntek) között minden nap közlekedik az Örs vezér tere és Kőbánya-Kispest között, az Új Köztemető érintésével. Az autóbusz megáll Rákos vasútállomásnál is, így közvetlen eljutási lehetőséget biztosít a temetőhöz az itt megálló vonatokkal érkezők számára. Emellett a megszokottnál nagyobb kapacitással közlekedik az M2-es metró Puskás Ferenc Stadion állomásától induló 95-ös és az M3-as metró Kőbánya-Kispest végállomásától induló 202E autóbusz is. A Kőbánya felől utazóknak a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan idén is érdemes a szokásosnál sűrűbben közlekedő 28-as villamost, valamint a minden nap, napközben is közlekedő 37-es villamost választaniuk. A 68B buszjárat útvonala és menetrendje a BKK FUTÁR térképes felületén: http://futar.bkk.hu/route/BKK_0682?layers=OSVB.

Módosul a 95-ös busz útvonala

A Felsőcsatári köz végállomás felé tartó buszok október 27-től november 4-ig a Harmat utca–Újhegyi út útvonalon érik el a temetőt, az útvonalváltozás miatt nem érintik a Kada utca/Maglódi út, a Kada utca/Mádi utca, a Bajcsy-Zsilinszky kórház, a Venyige utca és a Sírkert út megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 95-ös buszra a 85-ös és a 68-as járat érintett megállóiban lehet felszállni. A temetőnél az Újhegyi úton, a körforgalom előtt áll meg a 95-ös busz.

Közúti közlekedés

Az Új Köztemető környékén október 27-én (szombaton) 0 órától november 2-án (pénteken) 24 óráig ideiglenes forgalmi rend lép életbe: 

  • Gépjárművel leparkolni csak a

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.