Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A hírekben leginkább az éttermek, szállodák és kávézók helyzetéről olvasni, ám ezekhez a vállalkozásokhoz beszállítók ezrei is szorosan kötődnek, akik szintén nehéz helyzetben vannak. Az ország újranyitásához azonban szükség van a szakma összefogására is.

Hús, tejtermék, zöldség, ital, kávé, jég – minden amit elfogyasztunk, beszállítóktól érkezik az éttermekbe és kávézókba. Magyarországon vállalkozások ezrei foglalkoznak a vendéglátó egységek kiszolgálásával, ezekről a beszállítókról azonban kevesebb szó esik a vírus okozta válság kapcsán.

„Rengetegen gondolták azt, hogy a vendéglátó egységek kiszolgálása biztos piac. De ma nem az. Se szeri, se száma azoknak, akik végleg lehúzták a rolót” – kezdte Szabó László alias Kávés Laci, az X-Presso Coffee tulajdonosa, akiknek fő profilja szintén a vendéglátó egységek kiszolgálása. László úgy látja, hogy legalább akkora, ha nem nagyobb bajban van nagyon sok beszállítói és kapcsolódó szakma, mint a vendéglátás és szállodaipar.

„Bele sem gondolunk, hogy mennyi ember, mennyi beszállító megélhetése múlik azon, hogy egy ételsort elfogyasztunk-e egy étteremben. Alapanyagok, higiéniai termékek és egyéb eszközök beszállítói, szinte végeláthatatlan a sor. Nagyon sok cégnél túlsúlyos vagy egyenesen egyedüli a vendéglátásba beszállítás” – mondta a tulajdonos, aki úgy látja, hogy a túlélés záloga az, ha valaki új piacot talál a termékeinek, szolgáltatásainak. Saját maga is sokat tanult arról, hogyan értékesítheti a termékeit akkor is, ha a felhasználás helye hirtelen az emberek otthona lesz a kávéházi teraszok helyett.

„Közel egy éve, hogy én sem alszom”

"Nekem a vendéglátás és idegenforgalom rengeteg beszállítójával együtt pont úgy nincs már lassan mit az asztalra tenni, ahogy nektek sem. Úgy gondolom, csak akkor van esélyünk jól túlélni a kialakult helyzetet, ha mindenki a nála eggyel rosszabb helyzetben lévőnek segít. Ha ez az egész társadalmon átívelő gondolat lesz, akkor senki sem érzi majd magát elhagyatottnak” – mondta Szabó László.
Az X-Presso Coffee tulajdonosa tavaly a pandémia kezdetén indította útjára a „Kávéztasd a Dokit kezdeményezést”, amelynek keretein belül az adományozóknak köszönhetően több mint 100 kg kávét juttattak el ingyenesen egészségügyi dolgozóknak, főleg mentőállomások alkalmazottainak.

Ezer adag ingyen kávé üzletenként

A vendéglátóiparnak összefogásra van szüksége. A cég ezért most valódi, kézzel fogható, pénzben mérhető segítséget nyújt a partnereinek, és erre biztatja a többi beszállítót is.
„Ezer adag kávét biztosítunk teljesen ingyenesen azoknak, akik kávégépet bérelnek tőlünk. Sem az általunk biztosított kávéfőző gépért, sem a kávéért nem kell fizetni egy fillért sem. Ez egy hónapra szól, nem lehet hosszabbítani. Akinek nem fogy el ezer adag kávéja, az annyi kávét kap ingyen, amennyit egy hónap alatt lefőzött. Azt tanácsoljuk, hogy aki eleve tudja, hogy nem szokott ennyi kávét eladni, az adja tovább ingyen a vásárlóknak, így üdvözölve az újranyitást. Az ezer adag ingyen kávé mellett fizetési haladékot is adunk a partnereknek, így csak a második hónap végén kell fizetniük” – mondta Szabó László.

Szó szerint semmi nem maradt a kasszában rengeteg vendéglátósnál, ezért nem valamiféle megfoghatatlan, nehezen teljesíthető és főleg nem valamilyen utólagos kedvezményre alapuló kedvezmény jelent segítséget. László ezért arra biztatja a beszállítókat, hogy saját erejük mértékéig ők is segítsék a vendéglátóipar újraindulását.

 

 

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.