Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A gyermekek biztonsága érdekében idén október végéig több mint százféle játékot vizsgáltak meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) akkreditált laboratóriumai - közölte a szaktárca hétfőn az MTI-vel.

A célirányosan mintavételezett termékek mintegy fele nem felelt meg az előírásoknak, közel harmaduk használata súlyos kockázatot jelent. Az ellenőrzéseknek köszönhetően a veszélyes játékokat kivonják a forgalomból, visszahívják a vásárlóktól, több mint 21 ezer darabot pedig már a vámhatáron sikerült megállítani.
    Kiemelték, hogy a fogyasztóvédelem rendszeres piacfelügyeleti ellenőrzésekkel segíti a szülőket a játékboltok kínálatában való eligazodásban. A gyermekeknek szánt termékekkel szemben különösképpen indokolt elvárás, hogy a jogszabályi követelményeknek eleget téve biztonságosak legyenek. A nem megfelelő kialakítású játékok fulladást, sérülést, tartós egészségkárosodást okozhatnak. A csomagolásról vagy a használati útmutatókból hiányzó figyelmeztetések is kockázattal járhatnak. Mivel a legtöbb veszélyforrás vásárláskor ránézéssel nem állapítható meg, a laboratóriumi vizsgálatokkal kiszűrhetők a nem biztonságos árucikkek.
    Ismertették, hogy az ITM akkreditált laboratóriumai 2020-ban eddig összesen 84 féle, kereskedelmi forgalomban kapható és 18 féle, vámhatáron mintavételezett játékot vettek górcső alá. A mintavétel célirányosan, a termékbiztonság szempontjából gyanúra okot adó kialakítások, tulajdonságok figyelembe vételével történt játékboltokban, üzletláncokban, webáruházakban, a vámhatósággal együttműködve a vámhatáron. Részben ennek tudható be, hogy a vizsgált 102 termék csaknem fele, 45 féle játék kifogásolható a termékbiztonság szempontjából, közülük 43 használata súlyos kockázatot jelent.


    A kereskedelmi forgalomban mintavételezett 84 játékból 29 bizonyult nem megfelelőnek, 16 esetben a fővárosi és megyei kormányhivatalok már intézkedtek a forgalomból való kivonásukról, előírták a forgalmazók részére a vásárlóktól való visszahívást is. Az ellenőrzés eredménye alapján a hatóság megteszi a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy minden súlyos kockázatot hordozó termék lekerüljön a boltok polcairól. A vizsgált játékokról és veszélyeikről a fogyasztóvédelmi portálon található tételes tájékoztatás. A 18 féle, vámhatáron mintavételezett árucikkből 16 bizonyult problémásnak - tájékoztatott az ITM.
    A laboratóriumi vizsgálat alá vont 19 játékhangszer, léggömb, síp közül 8 nem felelt meg az előírásoknak, mert levehető apró elemeik vagy könnyen leváló, letörő alkatrészeik fulladást okozhatnak. Határérték feletti mennyiségben volt jelen ftalát típusú lágyítószer a 16 féle labda, ugrálólabda és a 21 féle orvosi játékkészlet közül 3-3 termék esetében, valamint a vámhatáron mintavételezett babáknál. A 20 különböző összecsukható játékból összesen hét babakocsi, vasalódeszka vagy etetőszék hagyott kívánnivalót maga után. A legjellemzőbb hiba az volt, hogy a játékokat nyitott állapotban nem lehetett megbízhatóan rögzíteni, így terhelés hatására összecsukódhatnak. Két nyílpuskából a megengedettnél nagyobb erővel lőhető ki a nyíl, az egyik csúzli fém alkatrésze a gyermek ujjának csapódva okozhat zúzódást - írják a közleményben.


    Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár a közleményben elmondta, hogy az ellenőrzés nemcsak a magyar családokat, hanem az európai fogyasztók szélesebb körét is védi. A hatósági fellépés több mint 21 ezer, a vámhatáron mintavételezett veszélyes játék piacra kerülését akadályozta meg az Európai Unió teljes területén.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.