Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Hat szervezet írt alá rendhagyó módon együttműködési megállapodást a diákok pénzügyi és vállalkozói ismereteinek további fejlesztését vállalva a 2020/2021-es tanév PÉNZ7 témahetének keretében - tájékoztatta erről a Pénzügyminisztérium az MTI-t szerdán.

A közleményben kiemelték: jövő tavasszal, 2021. március 1-5. között hetedik alkalommal rendezik meg a pénzügyi és vállalkozói tudatosságot interaktív eszközökkel fejlesztő PÉNZ7-et. A program indulásától résztvevője a mintegy 30 országban egy időben zajló European Money Week kezdeményezésnek. Magyarországon az előző tanévben több mint 1200 iskola 217 ezer diákja vett részt kereken 12 ezer órán 900 önkéntes közreműködésével. A kimagasló részvétel elismeréseként a magyar program háromszor került be a Global Money Week eseménysorozat legjobbjai közé.
    A PÉNZ7 rendhagyó tanóráinak pénzügyi témája a "Tudatos pénzkezelés a családban - Családi költségvetés", vállalkozói témája pedig az "InnoVÁL(L) - Vállalkozz okosan!" lesz.
    Az EMMI mint projektgazda azzal a céllal indította el a témaheteket, legelsőként a PÉNZ7-et 2015-ben, hogy az iskolák mindennapokban használható ismereteket adjanak át. A vállalkozói téma bevezetésével az volt a szervezők szándéka, hogy felkeltsék az érdeklődést az általános és középiskolás diákokban a vállalkozói lét mint lehetséges életforma iránt, és hogy olyan vállalkozókkal találkozhassanak, akik személyesen is meg tudják osztani velük üzleti tapasztalataikat, sikereiket, kudarcaikat.
    Az elmúlt 6 évben 974 ezer diák vett rész a PÉNZ7 tanóráin, és kapott így közvetlen információkat a pénzügyi és vállalkozói ismeretekről. A szervezők bíznak benne, hogy a tavaszi témahéten meghaladja majd az 1 milliós létszámot a PÉNZ7-en eddig részt vett diákok száma.
    A Pénziránytű Alapítvány a kezdetek óta tartalomfejlesztője és társszervezője a PÉNZ7-nek. Az interaktív pénzügyi tanórák kidolgozása jól illeszkedik a tankönyvfejlesztéseihez, melynek nyomán szeptembertől immár 430 ezer diák tanulhatja az Alapítvány tananyagait. Az oktatási tartalmakban főszerepet kap a gyakorlatorientáltság és az élményalapú oktatás.
    A tanári felkészülést ebben a tanévben is mintavideók, e-learning tananyag és webináriumok segítik. A PÉNZ7 programjait tovább színesíti, hogy a diákok kapcsolódó versenyeken, pályázatokon is részt vehetnek, továbbá az iskolák a témahét keretében szakértő pénzügyi önkénteseket, illetve vállalkozások működtetésében jelentős tapasztalattal bíró szakembereket, vállalkozókat fogadhatnak.
    A vállalkozói témához a szervezők december 7-től várják azoknak a vállalkozóknak a regisztrációját a www.penz7.hu oldalon, akik vállalják, hogy a PÉNZ7 tanórai anyagát megismerve 2021 tavaszán szívesen megosztják tudásukat, vállalkozói sikereiket a fiatalokkal.
    A PÉNZ7 program a kormány által 2017-ben elfogadott, pénzügyi tudatosságot előmozdító nemzeti stratégia eleme. A kormány 2019. végén fogadta el a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások megerősítésének stratégiáját (2019-2030) is, amellyel összhangban a PÉNZ7 vállalkozói témája a diákok számára a vállalkozói kedv megteremtését, az üzleti ismeretek megalapozását teszi lehetővé.
    A PÉNZ7 meghatározó alapelve szerint a tanórákon márka, kereskedelmi logó nem jelenhet meg. A program ideje alatt a korábbi évek minden tananyaga elérhető a www.penz7.hu honlapon. Az aktuálisan kiemelt témák különböző korosztályok számára kidolgozott tananyagait és a felkészülést segítő anyagait (útmutatóit, videóit) a regisztrált iskolák ingyenesen letölthetik a témahét oldaláról.
    A PÉNZ7 program - figyelembe véve a Covid-helyzet aktualitásait - digitális környezetben alkalmazható megoldásokkal is készül, hogy ezzel is segítse a résztvevő pedagógusok és önkéntesek munkáját, valamint ezen a módon hívja fel a diákok figyelmét a pénzügyi és vállalkozásfejlesztési témákra.
    A program folyamatosan bővülő aktuális információi a www.penz7.hu oldalon érhetők el.
    Az aláírók között szerepel Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára,  György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára,  Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára, Hergár Eszter, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumi elnöke, valamint Musákné Gegely Orsolya, a Junior Achievement Magyarország Alapítvány ügyvezető igazgatója.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.