Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök magyar külgazdasági képviseletet nyitott kedden Jeruzsálemben.

A külügyminiszter az eseményen mondott beszédében kiemelte: rendkívül nagy és gyors változások mennek végbe a világpolitikában és -gazdaságban, és ezek a változások nagy hatással vannak a kis, nyitott gazdaságú országokra, mint amilyen Magyarország. A magyar gazdaság új dimenzióba lép, amelyben az innovációra kerül a hangsúly - magyarázta.

A tárcavezető közölte: az izraeli cégek a legmodernebb technológiákat fejlesztik és használják, és a magyar gazdaság, valamint vállalatok érdeke, hogy az izraeli cégekkel minél szorosabban együttműködjenek. Ezért döntöttek úgy, hogy külgazdasági képviseletet nyitnak Jeruzsálemben, hogy személyes jelenléttel is segítsék a kapcsolatépítést - mutatott rá.

Kitért rá: az Eximbank 555 millió eurós hitelkeretet nyitott a magyar-izraeli üzleti kapcsolatok ösztönzésére.

Szijjártó Péter szerint azonban többről van szó, mint két ország pragmatikus gazdasági együttműködéséről, Magyarország és Izrael között valódi barátság van. Magyarország mindig harcolt azért, hogy a nemzetközi közösség fair és kiegyensúlyozott megközelítést alkalmazzon Izraellel szemben - jelentette ki.

Megerősítette: Magyarország az Európai Bizottság döntése ellenére sem alkalmazza a címkézés módszerét, vagyis nem jelzi, ha egy terméket a telepes területeken gyártottak. Magyarország szerint szorosabb, jobb és dinamikusabb együttműködésre van szükség Izrael és az EU között, ez európai érdek is - vélte.

A külügyminiszter úgy fogalmazott, a képviselet megnyitása, valamint a magyar kulturális évad megrendezése Izraelben bizonyítja, hogy Magyarország milyen nagy jelentőséget tulajdonít az Izraellel ápolt kapcsolatoknak.    

Benjámin Netanjahu szerint rendkívüli jelentőségű az iroda megnyitása.

Emlékeztetett: négy héttel ezelőtt Orbán Viktor miniszterelnök látogatást tett Jeruzsálemben, és a kormányfő akkor jelentette be a képviselet megnyitását.

Úgy vélte, a Magyarország és Izrael közötti kapcsolat, barátság soha nem volt olyan erős, mint most, ahogyan a kereskedelmi kapcsolatok sem voltak olyan szorosak, mint jelenleg. Emellett a két ország több területen is hatékonyan együttműködik - tette hozzá.

Az izraeli kormányfő megköszönte, hogy Magyarország kiáll Izrael mellett a nemzetközi fórumokon, valamint határozottan fellép az antiszemitizmus ellen.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.