Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2019-ben gimnazistákat távolítottak el iskolájukból, mert amint azt videón egy ország láthatta, tanáruk ellen agresszíven léptek fel órán. Egyre durvább az iskolai viselkedés, és sokkal gyakoribb a diákok közötti agresszív megnyilvánulás. Ezért az iskolai agresszió csökkentésének szándékával találkozotak 99 pedagógusai a II. Országos Iskolai Agresszió Kezelési Konferencián.

Az konferencia két fő téma köré csoportosult. Délelőtt az iskolai agresszió egyéni oldalának csökkentéséről és az agresszió csoport szintű megelőzésének technikáiról, míg délután a szülő-gyerek-pedagógus háromszög helyreállításáról volt szó.

Délelőtt Csányi Henrietta táplálkozási szakértő beszélt azokról az testi okokról, melyeket érdemes elkülöníteni a nevelési okokra visszavezethető agressziótól annak érdekében, hogy a pedagógusok ne próbáljanak meg nevelési technikákkal olyan agressziót csökkenteni, ami egyszerűen csak a túl sok cukorbevitelből, vagy az alvás hiányából származik. Az agresszív viselkedés ilyen okait leginkább a szülő tudja megszüntetni, és ennek érdekében a pedagógusnak érdemes tájékoztatnia a szülőt ezekről.

A testi okok kizárásával eljut a pedagógus oda, hogy valóban nevelési, oktatási megoldásokkal vehesse elejét az agresszió terjedésének. A résztvevő tanítók, tanárok és óvodapedagógusok kaptak egy „térképet” az agresszív gyerek viselkedés mintájának megváltoztatásához. Ez a technika segít helyreállítani az agresszív gyerek önbecsülését, ami komoly kárt szenvedett azáltal, hogy az agresszív gyerek addig két dologra képtelen volt: (1) „Nem tud szabályosan győzni”, és (2) „Nem tud méltósággal veszíteni.Az agresszív viselkedés nem csak diákokat sújtja. Rengeteg lelki és fizikai fájdalmat okoz gyerekeknek, tanároknak és szülőknek egyaránt. Ezért a konferenciára két olyan szülőt is meghívtak, akik maguk nem tanárok. Ők elmondták, hogy mi az, amit szülők, és szülői munkaközösségek oldaláról hiányolnak a pedagógus-szülő, az iskola-szülő kapcsolattartásból.

A téma sűrűségét enyhítendő egy angliai magyar, Bakos Edit főiskolai kormányzó mutatta be, hogyan működik az iskolarendszer Angliában. Minden érdeklődőt meglepett az, hogy mennyire eltérő, és milyen könnyed szisztémában követi végig az az oktatási rendszer a felnövekvő gyerekek, fiatalok életét.

A program legvégén szó esett még olyan eszközökről is, melyeket pedagógusok külső segítség nélkül alkalmazhatnak saját iskolájukban, óvodájukban. Ilyenek egyebek mellett az Iskolai Elfogadás Program és az Etikus Iskola Program. Ezeken felül további 6 megoldás szolgál még gyerekközösségek etikai szintjének emelésére.

Néhány vélemény a konferencia résztvevőitől:„Nagy mértékben optimistább vagyok az iskolai agresszió kezelésével kapcsolatban. Megkaptam az elméleti és gyakorlati „alapját”, hogy elkezdhessem a tanszakomon ezt a munkát.” Dóra (alapfokú művészeti iskolai pedagógus)„Leginkább a fesztelen hangulat, a gyakorlati útmutatások tetszettek. Végre egy előadás, ahol „röpült az idő”! Mindenképpen optimistább vagyok. Szeretném, ha az iskolámban is megtartanák ezt a konferenciát, hogy a kollégáim is átélhessék ezt az élményt.” Ági (középiskolai pedagógus)

„Leginkább a szervezettség, használhatóság, napra kész információk nyerték el a tetszésem. Életszerű, mégis érthető. Elgondolkodtató gondolatok, melyek további elmélkedésre inspirálnak. Olyan gyakorlati ötleteket kaptunk, melyek segítségével könnyebben fogom a problémákat megoldani.” Katalin (általános iskolai pedagógus)

Mivel az idei konferenciára jelentősen többen jelentkeztek, mint tavaly, ezért a rendező Virágozz és Prosperálj Alapítvány a 150 fős konferencia után egy héttel, 2019. november 23-án újra megrendezte a konferenciát azon pedagógusok számára, akik a terem korlátos befogadó képessége miatt az első eseményre nem tudtak jelentkezni.

További információ és képek:
Virágozz és Prosperálj Alapítvány
+36 70 7761917

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.