Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A főpolgármester szerint a kormány és a fővárosi városvezetés minden "kiszínezett történet" és valós vita ellenére nagyobb eredményeket ért el, mint amilyeneket a korábbi évtizedekből fel lehet mutatni.

Tarlós István csütörtökön a Budafok kocsiszín átadás előtti bejárásán újságíróknak nyilatkozva példaként említette a 4-es metró befejezését, a 3-as metró felújítását, a húsz éve halogatott árvízvédelmi munkák elindítását, a szennyvízcsatorna-hálózat csaknem 100 százalékos kiépítettségét, a Margitsziget-projektet, továbbá a BKV-járművek jelentős állománycseréjét, amelynek keretében az autóbuszok és a trolibuszok, valamint a metrószerelvények jövőre teljesen kicserélődnek a 2010-es állapothoz képest, a villamosoknak pedig több mint 30 százaléka újul meg.

Németh Zsolt, a Fidesz helyi parlamenti képviselője és egyben képviselőjelöltje egyetértett abban, hogy példás volt a főváros és a kabinet együttműködése, amire szerinte a dél-budaiak a jövőben is rá vannak szorulva, elsősorban a közösségi közlekedés területén.

"Hiszen fejlődünk, nagyon sokan költöznek be Dél-Budára, és ha nem haladunk a közösségi közlekedés területén együtt ezzel a fejlődéssel, akkor problémák lehetnek" - fogalmazott, hozzátéve, a helyi önkormányzatoknak az oktatás, az óvodai ellátás és más közszolgáltatások területén is komoly kihívást jelent a városrészek bővülése. Tarlós István a Budafok kocsiszín felújításáról szólva kifejtette, két új nagy karbantartócsarnok épült fel, továbbá egy fedett tároló, egy kétszintes épület az üzemeltető személyzetnek, valamint megújítottak egy régi épületet, ahol a nosztalgiaszerelvények kapnak majd helyet.

Emellett a budafoki remiz körüli valamennyi megálló akadálymentessé és részben fedetté vált, a Fehérvári út és a Mezőkövesdi utca kereszteződésében pedig jelzőlámpákat helyeztek el a gyalogosközlekedés megkönnyítésére - mondta a főpolgármester, aláhúzva, hogy a beruházás gyakorlatilag befejeződött, a műszaki átadás megtörtént, a használatbavételi eljárás pedig még idén véget ér.

A városvezető megköszönte Németh Zsolt Dél-Budának nyújtott segítségét, és arra kérte a helyieket, hogy a választáson is támogassák a kormánypárti politikust."Az én munkámat is megkönnyítik vele, amit a budapestiek érdekében eddig tudásomhoz, képességemhez és lehetőségeimhez mérten végeztem" - fogalmazott a főpolgármester.

Németh Zsolt szerint a felújított kocsiszín a mai kornak megfelelő színvonalú munkavégzést tesz lehetővé, az épület pedig a jövőben akár komoly építészeti díjat kaphat. Hangsúlyozta, a beruházással lényegesen csökken a környező lakóházakat érő zajszennyezés.

A kormánypárti politikus szólt arról is, a Dél-Budát is elérő fonódó villamoshálózat új, akadálymentesített szerelvényei a mozgáskorlátozottak mellett a kismamák és az idősek közlekedését is segítik, vagyis családbarát módon üzemelnek. A Fidesz képviselőjelöltje felhívta a figyelmet arra, hogy az 1-es villamos hamarosan eléri a kelenföldi vasútállomást, a fonódó villamoshálózat további fejlesztéséhez pedig négy budafoki megálló akadálymentesítésére kérte a főváros támogatását. Németh Zsolt emlékeztetett, a kerületet érintő metrófejlesztések tervezése is megkezdődött, azok megvalósítását pedig szerinte a tervezett centrumkórház fogja kikényszeríteni.​

MTI

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.