Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A főváros kompetenciái nagy mértékben nőnek az Orbán Viktor miniszterelnökkel november 17-én aláírandó megállapodás alapján - jelentette ki a harmadik ciklusára készülő főpolgármester, Tarlós István az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Tarlós István azt mondta, a jövő évi főpolgármester-választáson való induláshoz megfogalmazott megkötéseivel nyitott kapukat döngetett. A kormányfő, a kormány, a Fidesz olyan kéréseket teljesített a főváros önállóságával és a főpolgármesteri hatáskörökkel kapcsolatban, hogy nehéz lett volna azt mondani, hogy nem vállalja a jelöltséget - fejtette ki. Az ellenzéki reakciókról szólva közölte, hogy némi zűrzavart érzékelt. Az ügyben megszólalt politikusok valójában nem tudják, hogy mi van az említett széleskörű megállapodásban, amely nem csak a főpolgármester közvetlen választásáról és a budapesti fejlesztési tanácsról szól.

Tarlós István közölte, a miniszterelnökkel megegyeztek központinak mondható kérdésekről, így a 3-as metró felújításának befejezéséhez szükséges forrásról, a tömegközlekedésről, valamint a szemétszállításról is. Megállapodtak abban is, hogy a kormánnyal áttekintik Budapest árvízvédelmi helyzetét, továbbá a megállapodásban foglalkoznak a belváros autómentesítésének kérdésével is - jegyezte meg. Tarlós István szerint a megállapodás tartalmát előre bírálni "kitalált és elképzelt történetekkel felesleges".

"Teljes tévedés azt állítani, hogy a főváros kompetenciái csökkenek, nagyon nagy mértékben nőnek a megállapodás alapján" - hangsúlyozta a főpolgármester. A budapesti közfejlesztési tanács kompetenciájában lesznek az állami és fővárosi nagyprojektek - közölte Tarlós István, aki a testületben a kormányfő mellett társelnök lesz. Hozzátette, a Budapest 2030 fejlesztési koncepció tekintetében vétójoga lesz. "Erre azt mondani, hogy Tarlós előre odaadta a főváros jogosítványait, az (...) egy nettó butaság" - fogalmazott a főpolgármester. Tarlós István közölte, a budapesti fejlesztési tanács november 17-én tartja majd első ülését.

Szólt arról is, azt szeretné, hogy fővárosi kiemelt projektek, nagyprojektek esetében a közbeszerzéseket nem a főváros, hanem egy a tanács által létrehozott vagy már meglévő állami szerv végezné. A fővárosnak lesz egy közbeszerzési főosztálya az ott maradó kis projektekre.

Tarlós István a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, a kormány a szerdai ülésén döntött a fővárosi fejlesztési tanács megalakításáról. A testülettel a főváros mozgástere, súlya jelentősen nő - hangsúlyozta. A főpolgármester azt mondta: élhető fővárost akar, és úgy gondolja, "nem biztos, hogy rossz úton haladunk", hiszen a külföldi felmérésekben Budapest "rohamléptekkel" halad előre a ranglistán a legélhetőbb városok sorában.

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke kérte fel Tarlós Istvánt, hogy a következő önkormányzati választáson induljon el ismét a főpolgármesteri tisztségért. A kormányfő ezt szerdán Budapesten, a Városházán jelentette be, miután tárgyalt Tarlós Istvánnal, aki vállalta a jelölést.

​MTI

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.