Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

10-15 százalék közötti árcsökkenés kezd realizálódni a klímapiacon Magyarországon, az így kialakuló új árszint pedig kedvező esetben akár egész évben is kitarthat majd.

A forint erősödése, a konténerdíjak visszaesése, az infláció, egyes kormányzati támogatások megszűnése és ezáltal a kereslet szűkülése együttesen vezetett oda, hogy februárban elkezdtek lefelé korrigálni a légkondicionálók árai. A szakember példaként említette, hogy a legnépszerűbb magyarországi klímamodell közel 50 ezer forinttal kerül kevesebbe, mint tavaly év végén.

2022 második felében 20 százalék körüli áremelkedés volt tapasztalható a teljes klímapiacon, de a drágulás nemcsak hogy megállt az év elején, de már egy markáns csökkenés is érzékelhető.
Tóma János, a Gree klímák kereskedelmi igazgatója arról beszélt, a klímapiacon zajló erőteljes árkorrekciónak összetett okai vannak.
„Az árak változásában erőteljes szerepet játszik a forint dollárhoz viszonyított árfolyama. Ha hároméves távlatban nézzük, akkor 300 forintról indultunk, most 350 környékén állunk, de tavaly volt egy nagyon erős kiugrás, amikor a 440-es szintet is elértük. Az import termékek esetében értelemszerűen mindenkinek ehhez kellett igazítania az árakat, de most, hogy erősödött a magyar fizetőeszköz, ez visszafelé is érvényes” – magyarázta a szakember.

Olcsóbbak a konténerek, alacsonyabb a kereslet
A
z árakat jelentősen befolyásoló tényező a szállítás is. Elmondta, hogy a piac számos nehézséggel szembesült az elmúlt három évben: a növekvő szállítási díjak kedvezőtlenné tették a Kínából származó áruk behozatalát; a kereslet csökkenése és a covid-korlátozások problémákat okoztak a stabil termelési kör és a kereskedelem terén egyaránt. Most, hogy Kína 2022 végén ismét megnyitotta kapuit, az ellátási láncok kezdenek újra felépülni, de továbbra is hiány van a munkaerőből és a vásárlók megrendeléseiből. Mindezek a tengeri fuvardíjak csökkenéséhez vezettek egészen a covid előtti időkben látott szintekig. Mint mondta, a koronavírus-járványt követően 10 és 16 ezer dollár között mozogtak a konténerdíjak, de jelen pillanatban már csak 4 ezer dollár körül vannak. Ez szintén nem mondható olcsónak, de a covid előtti állapotot tükrözi.
„Mivel a konténerekben mindig ugyanannyi eszköz fér, egyáltalán nem mindegy, hogy mekkora díjat kell szétosztani közöttük. A pandémia idején csak ez a faktor 20-30 százalékos emelkedést indukált, amit most részben maga mögött hagyhat a piac” – jelezte.
A kormányzati otthonfelújítási támogatás hatalmas löketet adott a klímás szegmensnek, de a kedvezmény megszűnésével érezhetően visszaestek a beruházások is. Ezt fokozza az infláció is, hiszen a magasabb megélhetési költségek miatt energetikai korszerűsítésre kevesebb pénze marad az embereknek.

 

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.