Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

​A majdnem az egész évünket meghatározó koronavírus-járvány most is tombol Magyarországon.

Az adventi időszak, a várakozás időszaka is nagyon más idén, mint ahogy azt megszokhattuk. Bár Budapesten – köszönhetően a budapestiek fegyelmezettségének és az időben meghozott fővárosi intézkedéseknek – most úgy tűnik, mintha jobb lenne a helyzet, semmi okunk hátradőlni. Hiszen még mindig túl sokan fertőződnek meg minden nap, sok család, gyakran a hírektől elzárva aggódhat a szeretteiért. És vannak szintén egyre többen, akik hiába várják haza a szüleiket, nagyszüleiket, testvérüket vagy akár gyermeküket.

A pandémia a sok családi ünnep és a húsvét után a karácsonyi készülődéssel és magával az ünneppel kapcsolatos terveinket is felülírja. És bár az adatok itt-ott talán bizakodásra is okot adhatnak, de karácsonyig nem számíthatunk arra, hogy a veszély érdemben csökkenni fog. Fontos, hogy hallgassunk a szakértőkre, reméljük, a kormány is így tesz majd. Fel kell készülnünk arra, hogy az idei ünnep teljesen más lesz, és a legnagyobb ajándék az lesz majd, ha jövőre majd újra együtt, szeretetben és egészségben lehetünk együtt a szeretteinkkel.

Érdemes az ajándékvásárlással is inkább előre tervezni, és élményt vásárolni a szeretteinknek, amit a járványhelyzet elmúlása után közösen élhetünk át. A fővárosi színházak, mozik, gyógyfürdők, az Állatkert és még sokan mások számos kedvezményt és ajándékutalványt kínálnak, melyek nemcsak jó és hasznos ajándékok, hanem a vásárlással az intézmények jövőjét is támogatjuk.

Karácsony Gergely főpolgármester egy videóüzenetben kéri a budapestieket, hogy továbbra is figyeljünk magunkra és egymásra. „Arra kérek mindenkit, hogy továbbra is kerüljék azokat a helyzeteket, amelyek a járvány továbbterjedését segíthetik. Gondoskodjanak időben a karácsonyi ajándékok megvásárlásáról.”

A főpolgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy érdemes olyan időben vásárolni, amikor nincs tömeg a boltokban, vagy inkább az online vásárlást választani. Továbbá érdemes azokat a kisebb boltokat keresni, ahol kevesebb a tömeg és amelyek egyébként is nehéz helyzetbe kerültek a járvány ideje alatt, így a helyi, budapesti vállalkozásokat is tudjuk támogatni.

„A budapestiek eddig is nagyon fegyelmezetten viselkedtek a járvány során, és tudom, hogy az ünnepek közeledtével egyre nehezebb megfelelni ezeknek a szabályoknak, de ha kitartunk, akkor le fogjuk győzni a járványt és akkor jövőre is lesz kivel közösen ünnepelni” – mondja a főpolgármester.

 Főpolgármesteri Hivatal

Sajtókapcsolati Csoport

 A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

Forrás: budapest.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.